Klebesberg Kuno neve nem jól cseng ma sem a pedagógusok, sem a szülők fülében, köszönhetően a róla elnevezett, csúfosan kudarcot valló Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak, amely a magyar oktatásügy elmúlt 80 évének legnagyobb baklövése volt.
Nos Klebersberg – aki közel 10 évig (1922-1931) volt vallás, és közoktatásügyi miniszter – politikai nézeteiről bizonyára sokat lehet vitatkozni, de az oktatás területén meglévő éleslátását nem lehet elvitatni. 1930-ban írta a következőket:
“Mindent elkövetek, hogy iskolarendszerünket úgy alakítsam át, hogy a korábban túltengő elméleti irányt az élet nagy szükségleteivel számoló gyakorlati tendencia váltsa fel. Én jól tudom azt, és e részben ne akarjanak kitanítani engem, hogy ezzel sok szépség, sőt tovább megyek, sok vonzó nemzeti tulajdonságunk is veszendőbe mehet, de amikor egy társadalmi osztály akkora megélhetési krízisben vergődik, mint Trianon után a magyar intelligencia, akkor a kultuszminiszternek nincs joga esztétizálni, hanem azt kell nyújtania a jövő nemzedéknek, amire majd az életben szüksége lesz.”
Fussunk csak neki még egyszer: ” a korábban túltengő elméleti irányt az élet nagy szükségleteivel számoló gyakorlati tendencia váltsa fel”. Igen 1930-ban írta, és nem aktuálisabbak mondatai ma, mikor sorra jönnek a bizonyítékok, hogy diákjaink folyamatosan szakadnak le a fejlett országok rangsorában tudás terén.
A napokban tették közzé a világszerte 72 országban, több mint félmillió középiskolás bevonásával készült PISA-kompetenciafelmérés eredményeit. A felmérés eredményei eddig sem voltak hízelgőek a magyar oktatásra, a világméretű kompetencia mérésben az OECD átlag alatt teljesítettünk szinte mindig. Tavaly derült ki, hogy 2012-höz képest matematikából, szövegértésből és természettudományból is gyengébben teljesítettek a diákjaink. Az idén első alkalommal vizsgálták a diákok együttműködését, együtt gondolkodását. Ezt változatos feladatokon keresztül vizsgálták a felmérésben: az egyikben például a diákoknak két mesterséges intelligencia csapattárssal kellett chaten kommunikálva megválaszolniuk kérdéseket egy kitalált országról, miközben a gépek folyamatosan nehezítették a közös munkát – írja a 24.hu.
A fő probléma, hogy míg a magyar oktatás még mindig tudás orientált, frontális módszereket tartalmaz, addig a világban már a problémamegoldásra és a csapatmunkára, együttműködésre koncentrálnak. Nem véletlen, hiszen a lexikális tudás elérése akár az öt évvel ezelőtti helyzethez képest is lényegesen könnyebbé vált az informatikai eszközök, mobiltelefonok, internet rohamos fejlődésével. Ami igazi értéket képvisel, az az elérhető adatok, információk alapján a probléma megoldás, a rendelkezésre álló adatokból szintetizálva új tudás létrehozása. Ebben bizony sajnos nem segít Arany János születési és halálozási dátumának fejből való ismerete.
Ma a világ élvonalába tartozó országok ezt már régen felismerték, de a térség országai is jóval előrébb tartanak mint mi, ami jelzi, nem pusztán pénzkérdésről van szó. Szingapúr 561 ponttal vezeti a listát, az OECD-átlag pedig 500 pont, ám a magyar diákok mindössze 472 pontot értek el. A kelet-európai, illetve posztszovjet országok közül előttünk van Észtország (535), Szlovénia (502), Csehország (499), Lettország (485) és Horvátország (473) is. Mögöttünk Litvánia (467), Szlovákia (463) és Bulgária (444) végzett a mért államok közül. A számítások alapján a magyar diákok 10 ponttal messze az ország gazdasági potenciálja alatt teljesítenek, míg szomszédaink pedig felette, tehát a probléma megoldható lenne.
Újra kellene olvasni Klebersberg 1930-ban írt szavait, és nem csak a nevével takarózni az újraéledő Horthy-kultusz részeként.
