Olyat mutatunk az áruházról, ahova jársz, hogy Orbán is beleülne a bevásárlókosaradba

forrás: MTI

2017.08.03. 10:13

Régi vitának a végére tehet pontot az alábbi összehasonlítás, amit a Népszaván olvashatnak teljes terjedelemben, és ami azt vizsgálja, vajon olcsóbban, vagy drágábban lehet bevásárolni a helyi szupermarketben nyugaton, mint itthon.

Ismert, hogy Nyugat-Európában drágább a közlekedés, a lakhatás, azonban a ruházat és a tartós fogyasztási cikkek árszínvonala már nem egyértelműen magasabb, mint a hazai.

Az élelmiszerek terén az árak közt még kisebb a különbség. Egy átlagos bevásárlás – alkoholok és dohánytermékeken kívül – gyakorlatilag kihozható ugyanannyiból, mint itthon. Söröket német nyelvterületen, borokat a déli országokban még annál is olcsóbban lehet vásárolni, de köztudott az is, hogy berúgni nem Skandináv országokban kell, mivel az alkohol – történelmi okokból – fenn északon méregdrága.

A cikk szerzője egy fejlett német régión belül elhelyezkedő Rajna-parti 220 ezres város, Krefeld szupermarketébe látogatott el. A városban országon belül is magasabb élelmiszerárakkal kell számolni, a budapesti árakhoz képest bő harmadával többet is kellett fizetni a kasszánál.

Azonban ha célirányosan a szerényebb keresetű vásárló bőrébe bújuk az ember (vagy már eleve abba a bőrbe született) akkor az árkülönbség már nem érzékelhető sőt, több nem prémium, vagy akciós termék olcsóbban megvásárolható Krefeldben, mint idehaza.

Kilenc fajta élelmiszert – tej, kenyér, rizs, tojás, sajt, csirke, marhahús, alma, krumpli vizsgálva indult a házi kutatás.

Budapesten a fenti lista nagyjából 5300 forintból kijön, ez a német városban – akcióktól függően – akár 20 százalékkal olcsóbban, 4300 forintnyi euróból megoldható.

Nagy-Britanniában a cigaretta elmondhatatlanul sokba kerül – 10 font körül már vehet egyet, ami legalább 4000 forint, viszont a káros szenvedélyektől mentes vékonyabb pénztárcájú vevő itt is jobban jár az élelmiszerboltokban.

A vizsgált város, Bedford szupermarketében például 15 százalékkal olcsóbban, azaz összesen nagyjából 4600 forintnyi fontért lehetett megvásárolni a fenti listát.

Berlinben 167 forint ugyanaz a liter tej, ami idehaza 180.

Bár a házi kutatás nem hivatalos, és véletlenszerűen kiválasztott üzletekben történő vásárlásokon alapul, összességében elmondható, hogy a kifejezetten kispénzűek olcsóbban jutnak alapvető élelmiszerekhez a hanyatló nyugaton, mint Magyarországon. Erről már bizonyára hallott az is, akinek él vagy élt kint ismerőse, vagy esetleg már maga is megpróbálkozott egy gyors bevásárlással.

A vizsgált városokban; Berlin, London, Zágráb, Prága, Pozsony, Varsó, Bukarest – mindenütt nagyobb volt a különbség az átlagárak és a legolcsóbb termékek árai között, mint Budapesten, ami arra utalhat – ami régi iparági pletyka – hogy nálunk a leglanyhább a piaci verseny. A kinti áruházakban sokkal komolyabban veszik a leárazásokat, mint itthon.

A szegény Magyarországon a legszegényebb, és helyzetükön nem könnyít az Orbán-kormány által a termékek 25-ről 27 százalékosra emelt áfája, hiszen azt a gazdag is ugyanúgy megfizeti mint a nincstelen, akire ez nagyobb terhet ró.

És ne feledjünk még egy “apróságot”, az átlagkeresetek nyugaton jóval a magyar átlag két-háromszorosára rúgnak, így ami itthon olcsónak számít havi 140 ezer nettó mellett, az Soprontól nyugatra szinte ingyen van.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!