A rezsicsökkentés árnyoldalai a talpunk alatt: elmaradt felújítások, azbesztes csövek, szennyvízpara

Képünk illusztráció - Kép: MTI

2017.08.01 8:50

Forrás- és szakemberhiánnyal egyaránt küzd a magyar vízmű-rendszer. Hagyján, hogy nincs miből felújítani az elöregedett, elhasználódott rendszereket, de még ember sincs, aki elvégezze a szakszerű felújításokat, karbantartást, és lassan már az üzemeltetést sem.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozott a Magyar Vízmű Szövetség (MaVíz) főtiktára Nagy Edit, aki elmondta, hogy 1500- 3000 milliárd forintra rúgnak a hálózat rekonstrukciós munkálatai. A Kiemelt Közszolgáltatások Főosztályának kiszivárgott jelentése ezzel egybevág, sőt ott részletezik azt is, hogy a vezetékes víz negyede elfolyik. A szakemberek elvándorolnak, ezért a hiányzó élőerő már több ezer főre tehető. Az egyik tagszervezetüknél csak az elmúlt egy hónapban 40-50 dolgozó mondott fel.

A hálózat nagyrészt a 60-70-es években lett utoljára átfogóan felújítva, bővítve, így a technológia is nagyrészt korabeli. A ma is használatban lévő túlnyomórészt az akkoriban lefektetett azbesztcement csövek élettartamuk végén járnak, melynek oka a szakember szerint, hogy a 20-30 évente esedékes nagygenerál rendre elmaradt.

A rezsicsökkentés volt a legutolsó szög a vízközmű-rendszer koporsójában. Bár a víz mindig hatósági áras volt, a szocialista kormányok alatt még futotta komolyabb karbantartásra, bővítésre, felújításra, a Fidesz által a közműcégekre ráerőszakolt rezsicsökkentésnek köszönhetően azonban mindenki ott spórolt ahol tudott – a rendszerek karbantartásán. Viszont ez azt jelenti, hogy elkerülhetetlen a lezüllés.

Hiába tettek le a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium asztalára már javaslatokat az egész rendszer megmentése érdekében, átfogó stratégia még nem született, a kormány pedig a tűzoltás-jellegű hálózatfejlesztésekkel (egy-két uniós pénzből finanszírozott csatornázás) próbálja a közvéleményt megnyugtatni.

Több ezer milliárd forint azonnali ráfordítás szükséges ahhoz, hogy a megfelelő ivóvíz-ellátás fennmaradjon, és ahhoz, hogy a szennyvíz ne az utcáinkon hömpölyögjön. 

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!