“Tarlóspista! Dugd fel a két drótod a tudod, hova!”

forrás: nol.hu

Mindenkit megnyugtatott a főpolgármester az M1-en, csak két kábelt dugtak össze rosszul, ez okozta a 3-as metró felújított kocsijainak hibáját, emiatt nem nyíltak az ajtók. Arról nem beszélt, hogy ez a hiba hogy nem bukkant ki a kocsik korábbi tesztelésein.

A főpolgármester elnézést kért a budapestiektől, de hozzátette, egy romhalmazt kell rendbe rakni, a vonalat már régóta meg kellett volna csinálni rendesen. Meg ő amúgy új kocsikat szeretett volna, de felújításra kaptak engedélyt és forrást – enged bepillantást a főváros polgármesterének mozgásterébe – írja összefoglalójában a HVG.

Míg Tarlós úr drótok rosszul összedugásáról beszél, egy metró működtetéséhez, vagy annak létrehozásához olyan szakmai csapat kell, akiknek ismeretei meghaladják nemcsak Tarlós, hanem az egész Fidesz-kormány képességeit. A drótdugdosás helyett tehát sokkal jobban jár a főpolgármester, ha az ő részét nézi meg a történetben: a felelősséget.

Ki lesz az, aki majd bocsánatot kér egy egész nemzettől, ha ezek a metrókocsik végleg megadják magukat, és a lángok ezúttal az utastérbe csapnak?

Ki kér majd elnézést az ellopott pénzekért, amelyeket valóban jó célra használva emberéleteket menthettek volna?

Ami pedig a legfontosabb: ki fog drótok összedugására hivatkozva, ölbe tett kézzel várni, hogy megtörténjen a csoda?

Ön, Tarlós úr! És Ön lesz a felelős!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!