Nem fogod elhinni, mit készítenek elő Lázár városában 420 millióért!

Fotó: MTI

Orbán Viktor május végi Hódmezővásárhelyi látogatásán említette meg, hogy a panelházak felső szintjeinek visszabontásával, élhetőbbé lehetne tenni a lakótelepeket.

Azt is mondta a miniszterelnök, hogy ha ebbe minden lakó beleegyezik, akkor itt Hódmezővásárhelyen próbálkoznának meg először ezzel az elképzeléssel, a tízemeletes panelházak felújításával, pontosabban a felsőbb szintek visszabontásával.

Az mfor észrevette, hogy június 9-i ülésén a Hódmezővásárhelyi közgyűlés napirendre is vette a Modern Városok Program keretében aláírt megállapodási szerződést, amelyben szerepel:

“A hódmezővásárhelyi emberek életminőségének fejlesztéséért a kormány támogatja az országban elsőként a lakók önkéntes csatlakozásával panelházak visszabontását az ott élők új otthonhoz juttatásával, a vidéki építészetbe illeszkedő arculati elemek figyelembevételével.”

Az idei költségvetést módosítani kell a Modern Városok Program keretében létrejött megállapodás miatt a közgyűlési dokumentumok szerint.

Összesen bruttó 402 millió forintba kerül majd a panel visszabontási program előkészítése és tervezése.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!