Eljött a „fekete autó” a fideszes önkormányzatokért..?; Hajdani elv/társukat kell megtagadni

Levélben „javasolták” a fideszes vezetésű önkormányzatoknak, hogy lépjenek ki a Gémesi György vezette Magyar Önkormányzatok Szövetségéből (MÖSZ) – értesült a Magyar Nemzet.

A levélhez a kiváláshoz szükséges formanyomtatványt, valamint egy jogi útmutatót is csatoltak, így az önkormányzatoknak ezek felkutatásával sem lesz dolguk.

Az indoklás szerint a MÖSZ addig tudott hatékony munkát végezni, amíg pártsemlegesen, valóban az egész önkormányzati szektor érdekeit képviselte. „Azzal, hogy a szövetség elnöke egy új ellenzéki párt elnökeként lépett színre, az önkormányzati szövetség is óhatatlanul a napi pártpolitikai küzdelem részévé vált. Ezzel a lépéssel sérült a szövetség függetlensége, aminek egyenes következménye, hogy a jövőben már nem tudja hatékonyan ellátni a szektori érdekképviseletet” – áll a politikai küldeményben.

gémesi

A kézivezérelt utasítást a belvárosi és a ferencvárosi önkormányzat már meg is szavaztatta, minden bizonnyal a többiek is követik a parancsot, Gémesi mindettől nem esett kétségbe:

A Magyar Önkormányzatok Szövetségét nem rengeti meg, hogy kilépnek a fideszes vezetésű települések, ez mindössze ugyanis a tagok 10 százalékát teheti ki: a 450-500 tagtelepülésből nagyjából 40-50 válhat ki. Lépjenek is, nincs ezzel semmi gond. Én vagyok az egyetlen, aki ki merte nyitni a száját az előző kormány idején is és most is – mondta.

Az indoklás szerint a MÖSZ addig tudott hatékony munkát végezni: “Azzal, hogy a Szövetség elnöke egy új ellenzéki párt elnökeként lépett színre, az önkormányzati szövetség is óhatatlanul a napi pártpolitikai küzdelem részévé vált. Ezzel a lépéssel sérült a szövetség függetlensége, aminek egyenes következménye, hogy a jövőben már nem tudja hatékonyan ellátni a szektori érdekképviseletet”– áll a titokzatos pártutasításban.

A politikai kötöttség érvelése már csak azért is hazugság, mert a Megyei Jogú Városok Szövetségét Szita Károly, a Fidesz kaposvári polgármestere, míg a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségét (TÖOSZ) a Somogy megyei Tab kisvárosának szintén kormánypárti polgármestere irányítja.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!