Tisztelt Áder János!
Azért fordulok most Önhöz, mert biztosra veszem, hogy nagyon készül a holnapi újraválasztására, talán már a felesége ki is vasalta kedvenc ingét, választottak hozzá közösen egy kiváló zakót és megfelelő stílusú nyakkendőt, de talán még a megkötésének módját is megtalálták, mégis arra szeretném kérni, hogy gondolja ezt át még egyszer! Hadd olvashasson az utókor Önről a történelemkönyvekben, de ne az “ők voltak a köztársasági elnökök az Orbán rezsim idején” korfánál, hanem kiemelt helyen, akár főcímként is. Ehhez nem kell mást tennie, mint elállni az újrázástól.
Elmagyarázom, miért. A Szálasi-korszakról úgy tanulnak a mai iskolások, mint egy népnyúzó zsarnok alatti rettegésről, holott annak idején mindenki úgy köszönt: “kitartás, éljen Szálasi!” A Rákosi-rendszerre a legsötétebb időszakként emlékeztetnek a tankönyvek, pedig annak idején a “köszönjük néked, Rákosi elvtárs” gyakori kórusdalként szerepelt egy-egy iskolai rendezvényen. A Kádár-korról az ország eladósodása és a puha diktatúra idejeként írnak ugyanezek a töri könyvek. Ma Orbán idejét éljük. Ez a jelenkor. A jövőben azonban ugyanúgy lesznek majd tankönyvírók, akik papírra vetik a tényeket. Azok pedig sokkal sötétebben festenek majd, mint a mai vélekedés.
Ki lesz ezekben a könyvekben Áder János? Az az ember, aki bólogatva Orbán rezsimjének, aláírva minden utálatos törvényt köztársasági elnökként leszerepelt, vagy az, aki hátat fordítva ennek az egész ocsmányságnak, elindítója lesz egy új rendszerváltásnak, amelynek első cölöpeként új államfő kerül a Haza élére?
Ha utóbbit választja, lefogadom, hogy a következő utáni ciklusban egy egész nemzet fogja újra megválasztani köztársasági elnöknek, akkorra már nem az Orbán-rendszer égisze alatt, amiért megmutatta Magyarországnak, hogy van miért küzdeni, és még nem veszett el a remény!
Ha elolvasta ezt, és egy pillanatra is elgondolkozott, köszönöm a figyelmét!
Üdvözlettel,
Jabronka Richárd
