A „világverő” Kazahsztán után a skótokkal is pofáraesett a magyar válogatott és nyugdíjas vezetője

“Jól sikerült a három belső védős felállás, pedig azt hittem, ez még korai lesz. A legfontosabb dolog, hogy a futball, amit ma játszottunk, sokkal jobb volt” – értékelte a mérkőzést Leekens. Pechjére a focit gólra játsszák.

Második felkészülési mérkőzését is elveszítette Georges Leekens labdarúgó-válogatottja: a magyar együttes kedd este 1-0-ra kapott ki Skócia csapatától a Groupama Arénában.

Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya értékelését azzal kezdte, hogy nem boldog a vereség után, de szerinte nagy volt a különbség a mostani és a pénteki, kazahok elleni meccs között.

“A mérkőzésen jó taktikával játszottunk, nem adtunk ajándék helyzeteket az ellenfélnek. Jól játszottunk, helyzeteink voltak, és láttam azt a fejlődést, amit a legutóbbi találkozón nem” – mondta a belga szakember.

A kapitány szerint önbizalmat adhat játékosainak a mostani teljesítmény.

 


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata