Ha ezt a törvényt nem szavazza meg Orbán, végképp beismeri, hogy gyáva!

Törvénymódosítást vetne be az MSZP és a Párbeszéd, hogy Orbán ne menekülhessen el állandóan a nyilvános politikai viták elől.

A miniszterelnöki tévéviták kötelezővé tételéről nyújtott be módosító javaslatot MSZP-Párbeszéd lista két képviselőjelöltje, Szabó Tímea és a szocialisták frakcióvezetője, Tóth Bertalan. Ez alapján a választási jogszabály úgy változna, hogy a szavazást megelőzően két nagy vita is kötelező lenne minimum 90 perc terjedelemben.

Az első vitán az országos listát állító pártok listavezetői, a másodikon pedig a közvélemény-kutatás alapján az első két helyen álló párt listavezetői vennének részt. A miniszterelnök számára az első fordulón való részvételt tenné kötelezővé az új törvény. A másodikon viszont csak akkor kellene részt vennie, ha benne lenne a pártja a két legesélyesebb között.

A nyilvános viták a szavazás előtt legfeljebb 10, legkevesebb 5 nappal zajlanának. Már ha Orbánék elfogadnák a törvénymódosító javaslatot. De erre semmi esély nincs, ismerve őket, hisz ha a Fidesz nem szavazza meg a törvényt, akkor hiába az ellenzékiek erőfeszítése, és azt mára már mindenki tudja, Orbán gyáva kiállni, hisz úgy kerüli a vitákat, mint a tüzet.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata