Nagyon durva, hogy ezeknek tapsikolnak a fideszesek: Mussolini kottájából játszik az államtitkár?

Nyitókép: jelenet a Die Welle (A hullám) c. fimből

 

2017.08.08.  11:30

Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár szerint ”a hazafias és honvédelmi nevelés nem új tantárgy, hanem életérzés, ami már ma is megjelenik a történelemben, a földrajzban, de megjelenhet a zenében és a testnevelés órán is.” Az államtitkár lehet, hogy tanulatlanságból vagy műveletlenségből (egyik a másikat feltételezi) mondja ugyanazt, mint az olasz fasiszták Mussolinivel az élen.

Ők ugyanis az un. a fasiszta tudat kialakítását a “lelkek részévé”, “életérzéssé” kívánták változtatni. Volt is rá egy programjuk: a „Carta della Scuola” (Iskolai Charta) Ez volt hívatott megteremteni az új embert, a “Homo „Novus fascista” –vá! Ismerős ugye? Új oktatási és nevelési programot hirdettek, gondolom az oktatás rovására, mégpedig a “libro e moschetto” (könyv és puska).

Mi ezzel az államtitkári kijelentéssel és magyarázattal a baj? Többek között az, hogy kísértetiesen hasonlít az olasz fasiszták magyarázatára. Mi sem jellemzi jobban többek között a fasizmust mint:

  • új civilizáció építésének akarata
  • a küldetéstudat
  • militarista színezetű mozgalom
  • az ifjúság, az erő és a sport dicsőítése
  • etatizmus, az állam szerepének abszolutizálása.

Folytathatnám tovább. Most csupán azt említeném meg, hogy a fasizmus gyökereihez térnek vissza Orbánék. Gaetano Mosca a The Ruling Class (1896) című munkájában fejtette ki azt az elméletét, hogy minden társadalomban egy „szervezett kisebbség” uralkodik egy „szervezetlen többség” felett. Eszerint csak két társadalmi osztály létezhet, az „irányítók” és az „irányítottak”. Ehhez a politikához pedig militarizálni kell az egész társadalmat, benne az oktatást is!
• Van ennek folytatása, és ha ön kedves nyájas olvasó hasonlóságokat vél felismerni, akkor jelentem megérkezett a mai Magyarországra.
• A gyűlések, jelképek, politikai liturgia külső képének erőteljes hangsúlyozása, érzelmi és misztikus szempontok előtérbe helyezése ismerős önnek, akkor FIDESZ gyűlésen vagy kormányrendezvényen van (tisztavatás, parlamenti nyitóbeszéd…).
• A férfiasság, a férfiuralom kiemelése, a társadalom erősen organikus szemlélete mellett.
• Az ifjúság dicsőítése, a generációk közötti konfliktusok hangsúlyozása. A tekintélyuralmi, karizmatikus, egyszemélyi vezetés hangsúlyozása mind-mind a fasizmust jellemzik.

Emilio Gentile: a fasizmus 10 fontos pontban foglalta össze, de ebből én csak néhányat idézek ide:

 A nemzeti közösség iránti önkéntes, fegyelmezett és totális odaadás polgári etikája, férfiasság, bajtársiasság és harci szellem.
Egyetlen állampárt, amelynek feladata a nemzet fegyveres védelme, a vezető káderek kiválasztása, a tömegek állandó érzelmi mozgósítása.
 Az ellenzéki fellépések, eltérő törekvések feltárására és akár szervezett terrorral történő felszámolására létrehozott rendőri apparátus.
Felülről kinevezett személyekből álló politikai hierarchia, amelyet egyszemélyi vezető koronáz meg, akinek a személyét szent karizma övezi, aki végső soron a párt és a rezsim minden tevékenységét irányítja és koordinálja.
 A gazdaság korporatív elvek mentén történő megszervezése, a szakszervezeti tevékenység elnyomása, az állami beavatkozás fokozatos kiszélesítése.

Az olasz fasiszták jóléti programjáról majd később írok!

A cikk szerzője Korózs Lajos, szociológus, az MSZP parlamenti képviselője – a népjóléti bizottság alelnöke

A cikket a szerző Facebook oldalán tette közzé, melyet változtatás nélkül közlünk!


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Minden vélemény számít!