Ezt az írást Lendvai Ildikó tette közzé Facebook oldalán. Mint oly sokszor már, ezt is szívesen közöljük változtatás nélkül. Igazán érdemes lesz végig olvasni.
„Ez a kormány a legmaradandóbbat talán a nyelvészet terén alkotta. Emlékszünk még az emberminisztérium jegyzékére a tiltott szavakról, amelyben pl. a „szegény” szó is tilosnak minősíttetett. Ennél árnyaltabb módszer a szavak tökéletes átértelmezése (ld. például a nyugdíjvagyon „‘védelmét” vagy a szociális érzék teljes hiányáról tanúskodó „szociális” temetést, egyáltalán a „fiatal” „demokraták” terminust.) Aztán van még az eredetileg szép és fontos dolgot jelentő szavak megutáltatása. Ez várt az unos-untalan használt „nemzeti” jelzőre, de a „konzultáció”-ra és az „együttműködés”-re is. Most ismét egy pozitív fogalom válhat újra taszítóvá: a „szövetkezés” Nem is a jó szándékát vitatom feltétlenül a „közérdekű nyugdíjas szövetkezetek”-ről szóló törvényjavaslatnak, de az biztos, hogy a kormány azt a problémát akarja enyhíteni vele, amit csakis maga okozott. De ahelyett, hogy ezt elismerné, közérdekről és az idősebb nemzedék tapasztalatainak átadásáról hablatyol.
Nem magától állt elő a munkaerőhiány. Közel 7000 betöltetlen állás van az egészségügyben, 38oo az oktatásban. Jó szakembert, szerelőt, szobafestőt találni kisebb munkára a lakásunkba szinte lehetetlen. Egyrészt a jövőtlenség külföldre kergette a fiatalokat, másrészt kényszernyugdíjba zavartak a közszolgáltatásokból számos munkaképes idősebbet. Úgy kezdődött, hogy megorroltak a főbírói karra, mert a tapasztalt bírák nem mindig gazsuláltak a politikai szándékoknak. Erre elrendelték a korhatárt betöltők elzavarását. Amikor ezt az AB és az Európai Bíróság is kifogásolta, olyan módszert kerestek, ahol nem lóg ki ennyire a bírósági lóláb. Immár kivételezés nélkül kiseprűzték a teljes közszférából a nyugdíjkorhatárt betöltötteket. Mielőtt még jobban összeomlott volna az egészségügy és az oktatás, egyedi kivételeket azért engedélyeztek. De azoknak is választaniuk kellett: vagy nyugdíj, vagy fizetés.
Most itt a baj. De ahelyett, hogy újragombolták volna a kabátot, csak megrángatták a gallérját. Aki nyugdíj mellett szabadon akar dolgozni, és nem akar választani a közszférában sem bér és nyugdíj között, annak be kell lépnie a nyugdíjas szövetkezetbe, tagdíj („vagyoni hozzájárulás”) fejében. A szövetkezet közvetíti ki dolgozni, a fizetését nem maga veheti fel, hanem a szövetkezeti kasszába kerül. Abból kaphat havonta maximum a minimálbért elérő „segélyt” vagy utalványt, a közössé vált pénz többi részét „a tagok és családjuk szociális, egészségügyi, oktatási kulturális szükségleteire” lehet fordítani. Nem tudom, hogy fér ebbe bele az unokának vásárolandó távirányítós autó vagy Barbie baba karácsonyra, az új függöny vagy a felnőtt gyerekeknek dugott pénz. A munkáltatók viszont fizethetnek a minimálbérnél kevesebbet is, és sokkal olcsóbban, járulékmentesen dolgoztathatják a nyugdíjast. De csak a szövetkezetit. Aki így aztán hiába húz rá akár 10 évet is, a nyugdíja egy fillérrel sem fog emelkedni ettől..És jól járhat más is, (vannak tippjeim, kik), mert a kormány állami támogatást is adhat némely szövetkezetnek..
Ja. Azt nem mondtam, hogy a javaslatot Kósa Lajos és Harrach Péter jegyzi. Kár, hogy Harrach Péter egy joghézagot kihasználva felmarkolja képviselői illetményét és nyugdíját is. Neki nem kell szövetkeznie. Pedig milyen jól festene szövetkezeti brigádvezetőként.”
