Orbán elárulta, kik azok a dolgozók, akik mostantól reszkethetnek!

Vesszen, aki gondolkodik!

Orbán Viktor szerint kezdhetnek félni a diplomások, mert az ő országában szakmunkásoké a jövő. A miniszterelnök mindezt a Szakma Sztár Fesztiválon mondta el szerdán – írta meg a 24.hu az Index tudósítása alapján. Orbán kiemelte: 15-20 éve még azt gondolták Magyarországon is, hogy a jövőt inkább a diplomás, szellemi foglalkozású emberek határozzák meg, de „aztán kiderült, hogy számítógéppel a kétkezi munkát nem lehet kiváltani.” Ezzel kapcsolatban

Orbán azt üzente: „Reszkethetnek az irodisták, a jogászok, a fogalmazók és a programozók!”

A kormányfő szerint nehéz kisilabizálni, hogy mit hoz a jövő, de a kormánynak az a dolga, hogy „időtálló és korszerű képzést” adjon mindenki számára, ezért állapodtak meg a Kereskedelmi és Iparkamarával, hogy közösen újítják meg a szakképzést. A Pesti Bulván úgy értesült, hogy

a miniszterelnök most a kétkezi munkásokat és a diplomásokat akarja egymással szembefordítani!

A propaganda ezzel az új törésvonallal próbálja megosztani a Fidesszel szemben egyre inkább zúgolódó társadalmat, és úgy akarnak szavazókat szerezni, illetve megtartani, hogy a mesterségesen generált szembenállás során a szakmunkások mellé állnak. Orbán azt reméli, hogy ez az „oszd meg és uralkodj” lehetőséget ad a NER-nek arra, hogy kilábaljon a mostani válságából.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!