Papírforma: Erdogan diktatúrája megerősödött a tegnapi szavazással

A még nem hivatalos eredmény azt mutatja, hogy a török szavazók a vasárnapi referendumon jóváhagyták a Recep Tayyip Erdogan elnök jogköreit jelentősen kiterjesztő alkotmánymódosításokat – erősítette meg az éjjel az ország Legfelsőbb Választási Tanácsa (YSK).

Az “igen” mellett folytatott kampány – a számlálás jelenlegi állása szerint – 1,25 millióval több szavazatot eredményezett, mint a módosításokat elutasítók kampánya, miközben már csak mintegy 600 ezer szavazat összeszámlálása van hátra. Mindez azt jelenti, hogy a módosításokat jóváhagyták – jelentette be ankarai sajtóértekezletén Sadi Güven, a központi választási testület (YSK) elnöke.

Güven újfent elmondta, hogy a beérkezett számos panaszt mérlegelve, a Legfelsőbb Választási Tanács úgy döntött, érvényesnek tekinti azokat a voksokat, amelyeket a testület tisztségviselői által le nem pecsételt szavazólapon adtak le, hacsak nem bizonyítható a csalás ténye.

Az ellenzék állítása szerint az urnák lezárása előtt nem sokkal meghozott döntés kérdésessé teszi a szavazás érvényességét.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás