20.9 C
Budapest
2024. május 05. |

Jabronka Richárd

760 POSTS 0 HOZZÁSZÓLÁSOK

Elképesztő bejegyzést tett közzé az MSZP volt szóvivője

Török Zsolt, az MSZP egykori országgyűlési képviselője és szóvivője egy húsba vágó bejegyzést tett közzé a Facebook-üzenőfalán. Szeretnénk ezt közölni az olvasókkal is. A...

Dévényi Tibor elképesztő dolgot tett élő adásban Aradszky halála okán

Elhunyt Aradszky László táncdalénekes. A hatvanas évek egyik legnagyobb sztárelőadója vasárnap este halt meg, életének 83. évében - közölte a család hétfőn az index.hu-val. Az...

Egy újságíró lebuktatta a Soros-konzultációt – olyasmit talált, ami bizonyítékul szolgál a Fidesz hazugságára

Ha van még olyan Orbán-hívő ebben az országban, aki elhitte, hogy a Soros-konzultáció valós alapokon nyugszik, azt ki kell ábrándítanunk, ugyanis ezt a vélelmet...

Parázsvita az ATV-ben: a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke összehajtogatta a hőzöngő rezsibiztost

Derült égből Soros György - így lehetne jellemezni azt a jelenséget, amelyet a Fidesz a (szerinte) nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, propagandára felfűzött tervként emleget. Soros...

A Fidesz meglépte: elkövették a hazánk elleni legnagyobb szégyent – Ujhelyi keményen kiosztotta a...

"Nem szavazta meg a Fidesz az Európai Ügyészséget, eladták a lelküket" - ezzel a mondattal kereste fel a sajtót Ujhelyi István európai demokrata MSZP-s...

Orbánék kerítéssel elzárt, titokzatos területeken ügyködnek – megmutatjuk, mit

A turisták, akik Bicskére vagy éppen Felcsútra tartanak, furcsa dolgot tapasztalhatnak. Kerítések állják az útjukat, amelyek mögött a nagyurak kedvtelése zajlik. A HVG szúrta ki,...

Valami nagyon nem stimmel Vona Gáborral: leírjuk róla az igazságot

Vona Gábor már tegnap az ágyában forgolódott, (vagy csak simán feküdt, vagy a négy fal között csinálta, amit éppen akart) de kiírása szerint egy...

Szombathely püspöke olyat tett, amitől mind Erdő Péter, mind a KDNP-sek elszégyellhetik magukat

„Én szívesen vendégül látom néhány napra a gyerekcsapatot, akár itt a püspökségen” – mondta Székely János szombathelyi megyéspüspök, aki a HVG munkatársától értesült arról,...

Nem csak Botka László mondott le – Ujhelyi is megtette

Lemondott a miniszterelnök-jelöltségről Botka László- értesült több forrásból az atv.hu. "Magyarország sorskérdésének tartom azt, hogy a 2018-as országgyűlési választáson a demokratikus erők leváltsák Orbán Viktor...

Orbán Viktor személyesen szólt a rádióban a magyarokhoz: amit kért tőlünk, az több, mint...

Orbán Viktor soha nem a tiszta gondolkodásáról volt híres. Jóllehet elvitathatatlan érdemei is vannak, hiszen ha nem értene olyan jól a manipulációhoz, a politikai...

Mai friss

Bödőcs Tibor új videója a közmédia híradóját és színvonalát parodizálja ki!

Friss videóval jelentkezett az ország egyik legnépszerűbb humoristája, Bödőcs Tibor, aki ezúttal a régi idők híradójának stílusában készítette el paródiáját. A közmédia kifigurázása az alapja...

Ez is érdekes

Lázár János is bántalmazta Varga Juditot!

Lázár nagyon megalázta a volt miniszter asszonyt! Hetek óta sulykolja a fideszes propaganda, hogy Magyar Péter és Varga Judit házasságában a szóbeli bántalmazás legalább ugyanolyan...

Ez lehet Magyar új „atombombája”, ami tovább gyengítheti Orbán rendszerét!

Magyar Péter a közösségi oldalán ír arról, hogy egy tavaly keltezett, nem nyilvános kormányhatározatot fújt be a szél az ablakán, amiben az szerepel, hogy...

Robban az újabb botrány – Fideszes képviselő zaklathatott szexuálisan egy Fidelitas...

Kozma Lilla Rita 15 éves korában még Fidelitas tagként segítette a Fidesz 2009-es EP-választási kampányát, aminek keretében telefonon buzdított szavazásra egy megadott híváslista alapján.  A...