Nehéz helyzetbe került a kormány – Ez a Fidesz bukásához vezethet!

A magyar kormány a Sargentini-jelentés után minden lehetséges eszközt bevetett, hogy elterelje a figyelmet a lényegről: az Orbán-kormány jogszerűtlenül működik!

A szavazás eredményességét kétségbe vonták, bírósághoz fordultak, és bíztak benne, hogy legalább a választásokig kihúzzák a dolgot. A tervük nem jött be: a héten megszületett az Európai Bíróság ítélete, melyben elutasították a Fidesz-kormány keresetét!

A Sargentini-jelentés, melyet az Európai Parlament hetven százalékos többsége fogadott el, történelmi, mivel korábban még nem volt arra példa, hogy a 7-es cikkely szerinti eljárás megindításáról döntsenek.

Ez egyértelműen a Fidesz-kormány szégyene!

Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője az Európai Bíróság döntését követően, nyílt levelében, 12+1 pontban ismertette a Sargentini-jelentés megállapításait, ami szerinte azért fontos, mert abban nem jogtechnikai kérdésről, hanem a jogállamiság tiprásáról, a demokratikus európai értékek állami szintű gyalulásáról van szó.

“Nem holmi nemzetellenes brüsszeli összeesküvésről, hanem a Fidesz-kormány bűneinek rögzítéséről van szó.”

– írja nyílt levelében az MSZP-s politikus, majd pontokba szedve összefoglalja a Sargentini-jelentés lényegét:

  1. Az Orbán-kormány korlátozta az Alkotmánybíróság jogköreit. Politikai számítás szerint módosította a választókerületek határait, közpénzből finanszírozott állami propaganda-kampánnyal segítette a kormánypártokat.
  2. Az Orbán-kormány felszámolta az alkotmányos fékek és ellensúlyok rendszerét. Kifogásolhatóvá vált a bírák kinevezésének gyakorlata, a bírói kar egy jelentős részének kényszernyugdíjazása pedig ellentétes volt az uniós elvekkel és jogszabályokkal.
  3. Az Orbán-kormány évei alatt volt a legtöbb OLAF-eljárás Magyarországon. Legutóbb súlyos visszaélések gyanúját állapították meg olyan uniós közbeszerzéseknél is, amelyekben a miniszterelnök veje volt érintett; ez utóbbi ügyben a Polt-féle ügyészség meglehetősen lassan nyomoz.
  4. Az Orbán-kormány által elfogadott új nemzetbiztonsági jogszabályok lehetővé tették bármilyen kommunikáció tömeges lehallgatását, a magánélet védelmét nem garantálják.
  5. Az Orbán-kormánynak köszönhetően érdemben sérült a médiapluralizmus és a sajtószabadság; a médiatulajdon koncentrációja és az öncenzúra súlyos problémákat vet fel.
  6. Az Orbán-kormány felsőoktatási törvénye ellentétes a tudományos élet szabadságával, az oktatáshoz való joggal és a vállalkozás szabadságával.
  7. Az Orbán-kormány diszkriminatív módon bánt bizonyos vallási közösségekkel, egyházként való elismerésükhöz túlzott és önkényes kritériumokat írt elő a számukra.
  8. Az Orbán-kormány indokolatlanul korlátozza bizonyos civilszervezetek működését és kormánykritikus munkáját.
  9. Az Orbán-kormány évek óta nem ratifikálja a nők elleni erőszakkal szemben fellépő isztambuli egyezményt és nem erősíti a nők jogait, társadalmi szerepét.
  10. Az Orbán-kormány idején az antiszemita beszédet elítélő nyilatkozatok ellenére visszatérő probléma az antiszemitizmus, a gyűlöletbeszéd, a menedékkérők és a menekültek ellen irányuló idegengyűlölet, a roma társadalom szegregációja.
  11. Az Orbán-kormány gyakorlatát vizsgáló Emberi Jogi Bizottság szerint rendkívül aggasztó állapotok uralkodnak bizonyos menekült-befogadó központokban. A menedékkérők jogait nem minden esetben garantálják a magyar hatóságok.
  12. Az Orbán-kormány alternatív megoldás biztosítása nélkül végeztet kényszer-kilakoltatásokat és a nemzetközi emberi joggal összeegyeztethetetlen módon törvényileg bünteti a hajléktalanságot. A Fidesz csorbította a dolgozók sztrájkhoz való jogát, a munkanélkülieknek járó szociális juttatások rekord-alacsonyak.

+1. A Sargentini-jelentéshez négy parlamenti szakbizottság (alkotmányügyi, kulturális és oktatási, költségvetés-ellenőrzési és nőjogi) is különvéleményt nyújtott be: mindegyik a 7-es cikkelyes eljárás megindítását javasolta és szigorú fellépést az európai értékekkel ellentétben politizáló Orbán-kormánnyal szemben. A dokumentumhoz közel háromszáz módosító javaslat érkezett, az eredeti szöveget épp a konzervatív néppárt és a jobboldali Öt Csillag mozgalom képviselői formálták még keményebbé. A jelentést az akkor még a Fideszt is sorai közt tudó Néppárt többsége is egységesen támogatta.

Ez a hosszú és részletes dokumentum, mely újból egész Európában beszédtémát képez, olyan látleletet ad az Orbán-kormány működéséről, ami még a saját szavazótáboruk elkötelezettségét is megingathatja, ez pedig akár a Fidesz bukásához is vezethet!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!