Varga Judithoz új lakó költözött – a nevét nem tudni, de béget

Képünk illusztráció

Talán rajta tesztelik a Fidesz kommunikációját!

Új szereplővel bővült Varga Judit közvetlen környezete. A volt igazságügyi miniszter balatonhenyei házánál látott új lakó nevét egyelőre még nem tudni, de az biztos, hogy béget és legel, mivel Varga Judit és új párja vettek egy birkát!

Azt még nem tudni, hogy a négylábú kérődző esetleg fideszes kommunikációs gyakorlatokhoz kell, vagy csak a füvet tartja karban,

de az biztosnak tűnik, hogy Varga Judittal mostanában egyre többen találkoznak a településen. „Már olyan sokat látjuk, mintha itt lakna” – mondta egy férfi az értesülést közlő Blikknek, míg egy másik helybéli arról számolt be, hogy „Varga most is rendszeresen biciklizik a három fiával.” A volt miniszter és egykori férje, Magyar Péter korábban Balatonhenyén vettek 10 millió forintos CSOK-támogatással házat. A támogatást Varga később visszafizette, ám a ház megmaradt. A cikk szerint

Varga Judit már az új párjának, az ÁSZ-elnök Windsich Lászlónak is megmutatta a települést.

A Blikk arról is ír, hogy a Balaton-felvidéki településen jobban kedvelik Vargát, mint a volt férjét. Nem a bántalmazási ügy miatt, mert azt a henyeiek többsége nem hiszi el, hanem mert úgy érzik, Magyar cserbenhagyta őket, amikor 2019-ben előbb indulni akart a polgármesteri székért, de végül visszalépett.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!