Kiderült, miért tűnt el a Lölőt bíráló fideszes – bosszút állnak rajta!

Azt hitte, Orbán nem fogja bántani. Tévedett.

Sokan találgatják, hová tűnt a „Lölő-jelenséget” bíráló Pesty László. A filmes szakember szeptemberre ígérte, hogy konkrét nevek és bizonyítékok kerülnek majd elő a Fidesz körül forgolódó oligarchák – vagy ahogy ő nevezte: orkok – korrupt ügyeiről. Szó szerint így fogalmazott a Telexnek: „Ezek a bizonyítékok napvilágot fognak látni, ezt kilenc az egyhez adom, a következő négy hónapban. Szeptember, október, november, december, mondjuk azt, karácsonyig. Lesz, akinek a karácsonyfa alá fogjuk odatenni. Szép karácsony lesz.” Ám

a nagy leleplezésből nem lett semmi. az viszont kiderült, hogy Pesty László legtöbb cége ellen adóhivatali végrehajtás indult!

A HVG értesülése szerint a filmrendező egy kivételével az összes vállalkozását átadta a vele azonos nevű, 1930-ban született édesapjának. A legutóbbit, egy ugyancsak filmgyártásra alapított céget pedig már közvetlenül az idősebb Pesty vett a nevére.

Mindezek alapján nem kizárt, hogy a fideszes oligarchák lebuktatása a filmrendező cégeinek adóügyei miatt maradt el.

A Gerilla Security Kft.-ben például a tulajdonosi pozíció után az egyszemélyes ügyvezetői tisztséget Pesty László édesapja vette át. A két éve működő vállalkozás eddig nem termelt eredményt, viszont júniusban támogatást nyert a Nemzeti Filmintézet televíziós alkotásokra kiírt pályázatán.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!