Lassan célba ér az Orbán-kormány terve!

Sokat változott az elmúlt időszakban az Európai Unió megítélése több tagállamban is, azonban míg például Lengyelországban nőtt azoknak a száma, akik pozitívan gondolkoznak az EU-ról, addig Magyarországon drasztikusan csökkent.

Friss eredményeket közölt a Pew Research Center nevű amerikai közvélemény-kutató cég az unió megítélésével kapcsolatban, melyet a Népszava szemlézett.
Ebből kiderül, hogy Lengyelországban mérték a legnagyobb változást, ott tízből minden kilencedik megkérdezett pozitívan vélekedik az Európai Unióról, tehát az Ukrajnát ért orosz támadás erősítette az egységes európai álláspontot.

Ezzel szemben nálunk tovább folytatódott az EU-ellenes kormánypropaganda, a brüsszelezés, aminek az lett az eredménye, hogy

Magyarországon egy év alatt tíz százalékot esett az Európai Unió támogatottsága, jelentleg már csak 59 százalék!

Ezzel jelentősen az uniós átlag alá szorultunk, ami 69 százalék, emellett pedig kimagaslóan sokan vélekednek negatívan hazánkban az EU-ról: 39 százalék (az uniós átlag 31 százalék).

A magyar lakosságban nő az ellenszenv az unióval kapcsolatban, miközben például az oroszokkal szemben ilyen jelentős negatív visszaesés nem volt tapasztalható. Ez egyértelműen a kormány tudatos EU-ellenességének köszönhető, melynek a jövőben súlyos következményei is lehetnek!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!