Fűnyírásért félmilliárd – Brutális összeget fizetnek ki a Puskás Aréna gyepgondozásáért!

Jelentősen megdrágul, konkrétan a két és félszeresére ugrik a Puskás Aréna gyepének karbantartása – erről az Átlátszó számolt be az uniós közbeszerzési értesítés alapján!

A lap szerint a 2019-ben átadott Puskás Aréna gyepgondozása korábban „csupán” 180 millió forintba került, azonban ez az összeg az új pályázat kiírását követően már

453 millió forintra emelkedik!

Márciusban írt ki közbeszerzést az aréna pályakarbantartási feladataira a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt., melyre pont úgy, ahogy 2021-ben, most is csak egyetlen cég jelentkezett.

A korábbi munkálatokat a solymári székhelyű Garden Group Kft. 180 millió forintért vállalta, most azonban már a pályagondozásért az akkori összeg két és félszeresét, nettó 453 millió forintot kérnek!
Az egy évre szóló szerződés szerint a cég feladata lesz a fűnyírás, az öntözés, a pályaápolás, tápanyag-utánpótlás, és például a nyári hőterhelés elleni védelem is.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!