Fordulat az ügyben – Ebből még komoly baja lehet a volt fideszes államtitkárnak

Újabb részlet szivárgott ki a Schadl Györgyöt érintő büntetőügy nyomozati anyagából, ami miatt komolyan fájhat majd a feje Völner Pálnak.

A 24.hu a nyomozati iratokra hivatkozva arról számolt be, hogy

Schadl a letartóztatása előtti napon két alkalommal is járt az Igazságügyi Minisztériumban!

A végrehajtói kar elnöke először 2021. november 4-én reggel fél 9-kor lépett be az épületbe, ahonnan negyven perc elteltével Takács Katalinnal, a végrehajtói kar hivatalvezetőjével együtt távozott. Ezt követően a két megfigyelt személy egy kávézóba ült be, ahol a nyomozók megfigyelése szerint – Schadl “kommunikációja és artikulációja” alapján – vitatkoztak.

A kávézói megbeszélés után a végrehajtói kar elnöke visszament az Igazságügyi Minisztériumba, ahol ismét nagyjából negyven percet töltött, majd távozását követően (három perc különbséggel) Völner Pál is elhagyta az épületet.

A nyomozati anyagból az nem derül ki, hogy Schadl kivel vagy kikkel tárgyalt a minisztériumban, de az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya annyit elárult, hogy aznap Varga Judit nem tartózkodott az épületben.

Schadl korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium korábbi államtitkárával, és a vád szerint Schadl rendszeresen adott kenőpénzt Völnernek, összesen legalább 83 millió forintot, aki a pénzért cserébe a Schadl utasításai szerint járt el a végrehajtók kinevezésénél.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!