Robbantásos merényletet tervezett, mégis kegyelmet kapott – Ez állhat Novák Katalin döntése mögött!

Sokakat meglephetett Novák Katalin köztársasági elnök döntése, melyben kegyelemet adott Budaházy Györgynek és társainak, akiket 2022 márciusában terrorcselekmény bűntettében találták bűnösnek!

A köztársasági elnök döntése megkérdőjelezhető, ugyanis egy normális rendszerben a terrorcselekmények életfogytiglani büntetéssel járnak, nem pedig kegyelemmel.

Novák tehát olyan embereknek adott kegyelmet, akik bűnszervezetekben, bűncselekményeket követtek el,

így olyan embereket mentett fel, akik ellen ömlöttek a bizonyítékok a tárgyaláson, akik bombákkal dolgoztak és robbantásos merényleteket terveztek – ezeket rendőrségi hangfelvételek bizonyítják!

Molnár Áron, a noÁr Mozgalom vezetője a videójában kiemeli, hogy a köztársasági elnök ezzel a döntésével nemcsak a bíróság, hanem a rendőrség éveken át tartó munkáját is semmibe vette, mindezt úgy, hogy Ferenc pápa látogatására hivatkozik.

Novák Katalin döntése mindamellett, hogy megkérdőjelezhető, felveti a kérdést, hogy miért adott elnöki kegyelmet Budaházyéknak:

Lehet azért, hogy a rendszerük mellé állítsa a szélsőséges, fasiszta, neonáci és rasszista figurákat, azokat, akik majd elvégzik a piszkos munkát helyettük

– véli Molnár, aki hozzáteszi, hogy akkor, amikor pedagógusokat rúgtak ki, nem lehetett hallani Novák Katalin hangját, ugyanis ő csak akkor beszél, amikor engedik!

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!