A Tények műsorvezetői tudják, hogy gyalázatos dolgokat kell bemondaniuk.
Gönczi Gábor, a Tv2 műsorvezetője szégyelli, amit a Tényekben csinál – ez derült ki abból az interjúból, amit Batiz András a Partizán vendégeként adott. Gyurcsány Ferenc korábbi kormányszóvivője pikáns helyzetben van, hiszen korábban az RTL Klubnál együtt dolgozott a TV2 mostani műsorvezetőivel, Gönczi Gáborral és Marsi Anikóval, akik ma már a Fidesz propagandistái. Batiz elmondta, hogy ő korábban jóban volt Gönczivel, aki 2019-ben bemondta róla azt a hazugságot, hogy Gyurcsány embereként ő is bekerül Karácsony Gergely stábjába. Ezt követően Batiz telefonon beszélt Gönczivel, és
a Tv2 műsorvezetője azt hajtogatta, hogy „ne haragudj.”
Batiz szó szerint ezt mondta: „Mondta, hogy ne haragudj, ne haragudj. Az van, hogy ezt nem is mi írjuk, és a stúdióban látjuk először. Na… ha így van, akkor az a baj. Ha meg nem így van, akkor az a baj.”
Marsi Anikóról Gyurcsány egykori szóvivője azt mondta: szoktak néha találkozni
osztályeseményeken, mivel osztálytársak is voltak. Szerinte Marsi nagyon szeret televíziózni. „Ennyi. A többit nem tudom, vagy nem értem.”