A kormány elhibázott gazdaságpolitikája jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy végül egy brutális rezsiemelést kellett végrehajtaniuk, melyről már a bejelentés pillanatában sem mondtak igazat!
A hírt még a nyáron közölte Gulyás Gergely, azonban a kancelláriaminiszter azt állította, hogy a kormány számításai szerint az intézkedés a háztartások háromnegyedét nem fogja érinteni!
A rossz hír, hogy a kormány jócskán alábecsülte az érintettek körét és talán tudatosan közöltek alacsony számokat.
Sokan csak most, a fűtési szezon kezdetekor, az első megemelkedett számlák kézhezvételénél döbbentek rá, hogy sajnos ők is beleesnek azon háztartások körébe, akiket érint a rezsiemelés!
A Pulzus közvélemény-kutatásából derült ki, hogy a kormány hazug állításával szemben jóval többeket érint a nyáron bevezetett intézkedés,
ugyanis a válaszadók 66 százaléka magasabb rezsiárat kénytelen fizetni!
Az érintett 66 százalékból 13 százalék válaszolta, hogy részben világpiaci árat fizet a gázért, 31 százalék pedig az áramért fizet emelt összeget. A megkérdezettek 41 százaléka válaszolta, hogy az áramért és a gázért is emelt árat kell fizetnie – írja elemző cikkében az atv.hu.

A közvéleménykutatás válaszaiból azt is kiderítették, hogy főleg az idősebb korosztály érintett, ugyanis a 60 éves vagy annál idősebbek 71 százaléka válaszolta azt, hogy érinti a rezsiemelés, míg a 18-39 évesek érzik a legkevésbé, bár náluk is 63 százalékuk válaszolt igennel, tehát őket is érinti az intézkedés.

Ezek a felmérések jól mutatják, hogy a kormány vagy “véletlenül” nagyon alábecsülte a lakosság áram és gázfogyasztását, vagy szándékosan hazudtak az érintettek számáról, hogy megnyugtassák a szavazóikat!