A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) kapta a legtöbb pénzt a kormánytól abból a 30 milliárdos csomagból, amellyel a titkoszolgálatok költségvetését növelték még júniusban. Mot elkezdték költeni a pénzt, nem is akármire, műveleti felderítőket toboroznak az állományba. Ha nem tudná pontosan, ez mit is takar, akkor eláruljuk,
kémeket keresnek a titkosszolgálathoz!
Az ő feladatuk, hogy akiképzésüket követően személyeket vagy épületeket, létesítményeket figyeljenek meg észrevétlenül. Ehhez minden titkosszolgálati eszköz a rendelkezésükre áll természetesen. A végzettség tekintetében nincs nagy elvárás feléjük, elég a jelentkezéshez egy érettségit és büntetlen a előéletet. Előnyt jelenthet a jogosítvány, a sportos életmód és a nyelvtudás, valamint a technológiák iránti érdeklődés. Mindezért
bruttó 660 ezer forintos alapbért kínálnak,
fde ígérnek mellé 200 ezer forintos cafetériát, közel százezer forintos ruházati illetményt és még egyéb juttatásokat is. Mindez igen kecsegtetően hangzik, főképp a pedagógusbérekhez viszonyítva. Ha komolyan vesszük Kövér László egykori szavait, akkor ez már tényleg rendőrállam.
