Orbánnak ez nem fog tetszeni – Bebizonyították, hogy hazudik a kormány!

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője online tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a magyar kormány nem mond igazat, ennek pedig az ország látja kárát!

Az uniós politikus kiemelte, hogy a jogállamisági vita a magyar kormánnyal nem csupán a következő hétéves költségvetés forrásainak kifizetéséről szól, hanem az úgynevezett helyreállítási alap vissza nem térítendő támogatásairól és a kedvezményes hitelrésze által biztosított további forrásokról is. Előbbi 2500 milliárd, utóbbi további 3500 milliárd forint értékű csomag.

Ujhelyi szerint azonban Orbánék hazudnak,

mivel hivatalosan még nem is igényelték a helyreállítási alap hitelcsomagjának forrásait, így azt az unió vissza sem tarthatja.

Az MSZP-s politikus rámutatott, hogy annak idején a Fidesz-kormány először „gőgösen” elutasította a hitelrész felhasználását, mondván arra Magyarország nincs rászorulva, végül azonban az egyre jobban feszítő gazdasági válság miatt idén márciusban a miniszterelnök sajtófőnöke már arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy Orbán Viktor levélben jelezte Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének: Magyarország helyreállítási tervének mielőbbi elfogadását kérik és a vissza nem térítendő források mellett a kormány igénybe kívánja venni a helyreállítási alap hitelrészét is.

Azonban Orbán levelén kívül hivatalos lépések nem történtek az ügyben,

ezt bizonyítja Ursula von der Leyen augusztus 24-i keltezésű írásbeli válasza, amelyet Ujhelyinek küldött. Ebben az EB elnöke világossá teszi: a magyar kormány eddig semmilyen hivatalos lépést nem tett a helyreállítási alap hitelrészének lehívása, illetve igénylése érdekében.

„Tehát a kormány azt állítja, hogy nem kapjuk meg a pénzeket az Uniótól, de közben egy kommunikációs levélküldésen túl ezek szerint eddig még be sem nyújtotta a megfelelő, átdolgozott tervet Brüsszelnek” – értékelte Ujhelyi István.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!