Eltűnhetett Orbán arcáról a mosoly – Nem várt ítéletet hozott a Kúria!

Karácsony Gergely a közösségi oldalán tette közzé a Kúria ítéletét, mely szerint elfogult volt a Fővárosi Kormányhivatal vizsgálata a Pesti úti Idősotthon ügyében.

2020-ban a koronavírus-járvány magyarországi berobbanását követően, a kormány nem kevés pénzt és energiát fordított arra, hogy az önkormányzatok nyakába varrja a sikertelen járványkezelést.

Sára Botond ex-kormánymegbízott, jelenleg főispán a Fővárosi Kormányhivatal nevében még vizsgálatot is indított a Pesti úti Idősotthonban, hogy próbálja bizonyítani, a városvezetés veszélyeztette a bentlakók egészségét.
A vizsgálat eredménye számtalan hazugságot tartalmazott, amikkel később a propagandasajtóban lehetett hergelni a Főváros ellen, azonban fővárosi vezetés bíróságra vitte az ügyet, melynek eredményeként a Kúria kimondta, hogy

a kormányhivatal elfogultan járt el, politikai hasznot akart húzni a vizsgálatból.

Karácsony a bejegyzésében leszögezi, hogy nem szeretne számháborút kezdeményezni idős emberek elvesztéséből, de szerinte a statisztikák is őket igazolják: országszerte 176 idősotthonban volt magasabb a halálozás, mint a Pesti úti Idősotthonban.

“Mert amíg ők ránk mutogattak, mi időben meghoztuk a szükséges intézkedéseket” – írta bejegyzésében a főpolgármester, majd hozzátette, hogy a második hullámban az összes fenntartó közül egyértelműen a Fővárosi Önkormányzat intézményeiben volt a legkevesebb haláleset, a más – pl. állami, egyházi vagy más önkormányzati – fenntartású intézményben az összes ellátotthoz képest kétszer annyi ember halt meg.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!