Mindenki számára nyilvánvaló volt, aki egy kicsit is figyelte a közélet eseményeit, hogy nem lesz sokáig tartható az a pénzosztogatás és az a mértékű államháztartási hiány, amit Orbánék okoztak. A kormány beiktatása után nem teketóriáztak sokat, azonnal elkezdték a megszorításokat.
Az új kormánynak az első kormányinfóján,
azonnal egy 800 milliárdos megszorítócsomagot jelentettek be,
ami bőven túltesz a sokszor elátkozott Bokros-csomagon. Az akkori megszorítások 42,3 milliárd forintot tettek ki, ami jelenértéken (a dollár akkori, és mostani árfolyamából számítva) 115 milliárdot tesz ki. Azaz, a mai bejelentéssel ennek nagyjából a nyolcszorosát akarják bevasalni az embereken. Persze, a fekáliát most is szép szaloncukros papírban akarják megetetni velünk.
A bejelentés szerint bevezetik az extraprofit különadót, mely a vállalatokat érinti, ezek pedig a jelenleg is érvényben lévő ágazati különadók fölött lesznek majd. Ezek a következők:
- bankszektor – az éves összege 300 milliárd forint lesz,
- a biztosítói szektorban 50 milliárd forintot vonna el a kormány,
- az energiaszektorban 300 milliárdot (ebben főleg a Mol érintett),
- a kiskereskedelmi szektorban 60 milliárdot,
- telekommunikációs cégektől 40 milliárdot,
- a légitársaságoktól 30 milliárdot,
- míg a gyógyszercégektől 20 milliárdot (a gyógyszertárakat nem érinti a különadó).
Ne gondolja senki, hogy ezeket a plusz adókat, nem fogják tovább hárítani a lakosságra, és nem mi fogjuk megfizetne a legvégén az egésznek az árát! Emelett annak is érezhető hatása lesz, hogy egy másik csomagban arról döntenek, hogy 800 milliárd állami beruházást elhalasztanak, ami jelentős bevételkiesést jelent majd a beruházóknál, ami pedig elbocsájtásokkal járhat. De valószínűleg azt sem fogják megköszönni az emberek, hogyha a kormány kivégzi a KATA adónemet, ami százezreknek jelentette a stabil megélhetést. Nincs bűntudatunk, mi szóltunk előre, de sajnos nem csak a Fidesz szavazókat fogják érinteni ezek a megszorítások.