Fellélegezhetünk: hazaköltözik Orbán Ráhel, hozza a férjét is

Tavaly ősszel a Tiborcz család váratlanul Marbellára költözött, melyre a nyilvánosságban nem adtak magyarázatot a család tagjai. Nem csoda, hogy a szervezett bűnözés egyik európai központjába való költözésük mögött sokan menekülést sejtettek.

8000 forintért árulnak cumi Orbán Ráhel most induló online bababoltjában, most pedig a Hegyvidék Bevásárlóközpontban nyílt boltjuk, aminek apropójából készült vele interjú. Az interjúban ugyan csak egy félmondat, de az derül ki belőle, hogy

a Orbán Ráhel és Tiborcz István hazaköltözik Marbelláról!

A miniszterelnök lánya azt mondja, hogy gyerekei a 12. kerületben fognak majd iskolába és óvodába járni ősztől. A visszaköltözés legalább olyan gyors és váratlan, mint amilyen az ország elhagyása volt tavaly ősszel. Tiborcz István üzleti lehetőségekre hivatkozott a kiköltözés kapcsán, illetve arra, hogy jó ötlet még az iskola megkezdése előtt, hogy angolul és spanyolul tanuljanak a gyerekek. Azt nem tudjuk, hogy egy 5 éves gyereknek mennyire van szüksége a Spanyolországban való nyelvtanulásra, de ezt meghagyjuk a szülők dolgának. Sokkal érdekesebbek azok a felvetések, amik azt taglalták, hogy

a választási vereség elől menekültek Tiborczék a spanyol maffiaközpontba,

most pedig, a “holdról is látható” győzelem után megnyugodva, hogy elkerülhetik a börtönt, hazaköltöznek. Természetesen ezekre a magyarázatokra semmilyen bizonyíték nincs, hacsak nem annyi, hogy az Spanyolországba való költözés ideje egybeesett az időponttal, amikor az ellenzék átvette a Fidesztől a vezetést a közvéleménykutatások alapján. Ön mit gondol erről?

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!