Novák Katalin kihúzta a gyufát – egy nap sem kellett, hogy szétcincálják a fideszes trollok

Novák

Novák Katalin immár köztársasági elnök igen aktív a közösségi médiában. Legutóbbi posztjai közül rögtön három is ugyanazt az üzenetet közvetítette, mint a Fidesz média: magyarország békés nemzet, nem akarunk háborút, a békére törekszünk. Ám hiba csúszott a számításba.

A háborúval kapcsolatos posztjait Novák a következőkkel kezdte: “Elítéljük a putyini agressziót, egy szuverén állam fegyveres megtámadását.” Világos beszéd, jó lett volna ilyet hallani a miniszterelnöktől is. Ám mivel kormányzati szinten ez a nagyon fontos mondat nem igazán hangzott el, annál inkább az orosz agresszió relativizálása, nincs min csodálkozni azon, hogy az közvéleményben egyformán hibának találják mind az orosz, mind az ukrán felet.

A Fidesz propaganda kiengedte a szellemet a palackból, és úgy tűnik, már Novák Katalin sem tudja visszatuszkolni a helyére!

Novák bejegyzése alatt olyan kommentáradat indult meg, amit ritkán látunk, és bizony most a fideszes trollok is őt vették célba! Néhányat kiemeltünk a hozzászólásokból, de sajnos mind hasonló, és a Fidesz propaganda agymosása érezhetőki belőle:

“Addig örültem, hogy Novák Katalin lesz Köztársasági Elnök, amíg nem kezdte el az Putyint ostorozni és a z ukrán bohócot szadista népével dicsőíteni ! Részemről az elnökasszony leszerepelt!”

“Hát nekem ez a poszt nagy csalódás.”

“Amíg a családügyekkel foglalkozott, még fel is néztem Önre … Ez így viszont csalódás ! Nem kicsit, nagyon ! Bocsánatot kérek mindenkitől, szerintem ilyen magas pozícióba nő nem való.”

“Asszonyom, ezt ne! Kérem, ne tegye!”

“Inkább erről Katika hallgatni kellett volna…. sehogy nem kellett volna erről fogalmazni!”

“Néztem a Tv-ben a beiktatást! Nagyon tetszett! De ez a bejegyzés micsoda??????”

“Ezzel a filozófiával Brüsszelt kéne vezetni, nem pedig Magyarországot… csak mondom…”

“Kedves hölgyem! Maradt volna a fakanál mellet,talán mindnyájan jobban jártunk volna!”

Így lett a tegnap még ünnepelt köztársasági elnöknőból hirtelen Katika, csak a fakanálhoz értő hölgy, és csalódás. Novákkal együtt Orbánnak, és az egész Fidesznek meg kell értenie végre, hogy nem lehet a tűzzel játszani, mert komolyan megégetheti magát az ember!

A “nép” ugyanolyan könnyen elejt bárkit is, mint ahogyan felemelte,

ha nem tetszik neki az új irány. Propagandával, szétosztott milliárdokkal megszerzett népszerűség nem tartós, mert ahogy elfogy a kiosztott pénz, ahogy változik a beplántált üzenet, azonnal az addig ünnepeltek ellen fordulnak. A populizmus veszélyes terep mindannyiunknak, mert mindig jöhet valaki, akik populistább nálunk is.

novak katalin poszt

Forrás: Facebook/Novák Katalin

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!