Komoly gondban van Orbán – Olyan lépést kéne tennie, amivel nyíltan szembefordulna Putyinnal!

Putyin már nyújtja a kezét, ha lesz aki megfogja, az Orbán lesz. (kép:Koszticsák Szilárd / MTI)

Hiába a Putyin által indított véres orosz támadás egy független állam polgárai ellen, Orbán Viktor továbbra is igényt tart a debreceni oltóanyaggyár orosz szerződéseire, amit azonban Ujhelyi István szerint azonnal fel kéne mondani.

Alig néhány nappal az orosz katonai agresszió megindítása előtt Orbán ismét ellátogatott Moszkvába és bár a vizitet egyfajta békemissziónak nevezte, valójában ezen a téren – mint látjuk – semmit sem sikerült elérnie és épp az azóta bekövetkezett egyoldalú orosz agresszió miatt a tárgyalás után megfogalmazott gazdasági megállapodások, együttműködések sorsa is érdemben megkérdőjeleződtek.

Ujhelyi szerint az egyik ilyen bejelentés Orbán és szövetségese, Vlagyimir Putyin moszkvai tájékoztatóján az volt, hogy Oroszország az épülő debreceni oltóanyaggyár rendelkezésére bocsájtja a SzputnyikV vakcina gyártási technológiáját, így hamarosan megkezdődhet a hajdúsági tömeggyártása is az orosz oltóanyagnak.

Orbán az állami rádióban lelkendezett, hogy milyen remek befektetés ez az oroszokkal, mert hatalmas a kereslet a vakcinájukra.

ez azonban olyannyira nem igaz, hogy még a magyar kormány sem rendelt belőle utánpótlást az eredeti szállítmányon felül,

mivel az európai vakcinák tömeges kínálata mellett a magyarok egyáltalán nem kértek belőle.

De az EP-képviselő szerint az orosz háborús beavatkozás eszkalálódása és a nyugati szankciók egyre bővülő sora után kijelenthető, hogy az európai engedéllyel nem rendelkező, a Putyin fémjelezte orosz állam által kínált vakcinára ezután még annyira sem lesz kereslet, mint eddig volt.

Ujhelyi úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetben a magyar kormánynak fel kéne mondania az orosz oltóanyagra vonatkozó együttműködést a Putyin vezette kormánnyal és az épülő debreceni oltóanyaggyár kapacitásait az EMA által engedélyezett, nyugati típusú vakcinák gyártására kéne berendeznie.

Közösségi oldalára kitett nyílt levelében a szocialista politikus kiemeli, hogy semmi nem indokolja ezt a fajta ragaszkodást az orosz oltóanyaghoz, illetve annak magyarországi gyártásához és általunk történő forgalmazásához, csakis egyetlen indoka lehet:

a Fidesz felsővezetőinek magánbiznisze a projektben.

Ez a beruházás és vakcinagyártási szerződés az oroszokkal ebben a helyzetben kizárólag azoknak előnyös, akik szügyig érdekeltek a bizniszben. Ráadásul Ujhelyi szerint a Fidesz már bizonyította, hogy a sok tízezer magyar ember életét követelő járványon is képes gerinctelenül nyerészkedni.

Az MSZP EP-képviselője nyílt levelében követeli, hogy a kormány mondja el az orosz állammal kötött szerződését a SzputnyikV vakcinák gyártásával kapcsolatban, valamint hozzák nyilvánosságra a beruházás dokumentumait és az eddig megkötött szerződéseket.

Ha az Orbán-kormány számára valóban fontos a béke és az európai közösség egysége, akkor felülvizsgálja ezeket a szerződéseket és a józan észnek engedve a lehető leggyorsabban felmondja a megállapodásokat – teszi hozzá Ujhelyi István.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!