Orbánnak nincs több pávatánc – Ma keményen az asztalra csap az Európai Parlament!

Az Orbán-kormány az ukrán-orosz háború kirobbanása óta kényesen ügyel arra, hogy bár megszavazzák a nyugati szövetségesek szankcióit, azok ne érintsék az orosz “kémbankot” és Paks 2-t.

Az Európai Parlamentben azonban nem finomkodnak, nem Orbán és Putyin szövetkezését tartják szem előtt, így olyan lépéseket kívánnak a nap folyamán meghozni, melyeket a magyar miniszterelnök a végsőkig óvott.

Dobrev Klára, a DK EP-képviselője a közösségi oldalán számolt be róla, hogy mivel Putyin csak az erőből ért, így az uniónak, mint ahogyan az elmúlt napokban, úgy a következőkben is egységesnek kell lennie, majd hozzátette:

pártja amellett fog szavazni az Európai Parlamentben, hogy azonnal tiltsák ki az Unió területéről azt a Nemzetközi Beruházási Bankot, ami gyakorlatilag egy orosz kémbankként működik és amit Orbán utolsó erejéig véd, illetve, hogy a magyar kormány azonnal állítsa le a Paks2-beruházást!

Véget ért a pávatánc ideje, az Európai Parlament ismét egyértelmű üzenetet fog küldeni a lassan civilek ezreinek életéért felelős Putyinnak és a még mindig ide-oda udvaroló Orbánnak

– írta közösségi oldalán Dobrev, aki szerint nem fognak meghátrálni és a legszigorúbb szankciókat is meg fogják szavazni Oroszország ellen, mert kiállnak az ukrán emberek szabadságáért, a békéért és a független Ukrajnáért!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!