Hihetetlen statisztikát tettek Orbán elé: egyre nő a nyomás a miniszterelnökön

A kampány kezdete óta lázban tartja a közéletet figyelőket, hogy vajon lesz-e a demokratikus rendszerekre jellemző miniszterelnöki vita újra Magyarországon. A Publicus Intézet kutatásából meglepő eredmények tárultak az érintettek elé.

A Publicus Intézet Népszava megbízásából készített kutatásából kiderült, hogy

gyakorlatilag mindenkit érdekel az Orbán-Márki-Zay vita!

Az emberek kétharmada bizonyosan megnézné a vitát, további 5 százalékuk pedig valószínűleg leülne a tévé elé. Ez a nagyjából azt jelenti, hogy a szavazópolgároknak az a 70 százaléka, akik általában részt vesznek a választásokon, figyelemmel kísérnék a vitát. A helyzet ennél azonban egy kicsit bonyolultabb, mert a politikai hovatartozás is befolyásolja a vita iránti érdeklődést. Az ellenzéki szavazók 93 százaléka szeretné látni a vitát,

a Fidesz szavazók közül pedig minden második ott ülne a televízió előtt!

Orbán kifogásaiból a többség nem fogadta el sem azt, hogy azért nem akar vitázni, mert a parlamentben már teszi ezt eleget, sem azt, hogy nincs is szükség vitára, mert lehet tudni, hogy a kormánypártok mit és miért csinálnak, és mit szeretnének. A másik kellemetlen meglepetés Orbán számára, hogy

jelenleg az ellenzéki szavazók jóval aktívabbnak tűnnek,

amit nem csak a vitáról való felmérés mutat, hanem az is, hogy mindenütt váratlanul népes tömeg fogadja Márki-Zay Péter a városokban, ahol fórumot tart.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!