Orbán az asztalra csapott – Egy mozdulattal felülírta a bírósági döntést!

Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

A koronavírus-járvány idején az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden jogalap nélkül tiltotta ki a magyar kórházakból a sajtó munkatársait, így azok csak külföldi tudósítások alapján mutathatták be a covid-osztályok küzdelmeit.

A Fővárosi Törvényszék szerdán hozta meg döntését abban az ügyben, melyet a Telex indított a Társaság a Szabadságjogokért segítségével. A perben a bíróság végül kimondta: a kórházigazgatók hatáskörébe tartozik, hogy beengedik-e az adott intézménybe a sajtó munkatársait, nem pedig a minisztérium.

A döntés azonban nem jelenti azt, hogy mostantól a magyar kórházakban is lehet majd forgatni,

ugyanis péntek este Orbán Viktor a bírósági döntésre reagálva, gyorsan felülírta azt egy kormányrendelettel!

Ebben a kormány rögzítette, hogy a veszélyhelyzet idején nem a kórházigazgatók, hanem az Operatív Törzs döntésén múlik, hogy kik kapnak engedélyt a forgatásra, és ők határozzák meg az egészségügyi intézményeknek sajtóval való kapcsolattartás rendjét is – írja a 444.hu.

A lap kiemeli továbbá azt is, hogy mivel Kásler Miklós az Operatív Törzs egyik vezetője, akinek a minisztériuma a sajtó kitiltása mellett érvelt a perben, ez lényegében azt jelenti, hogy marad a korábbi gyakorlat és a sajtó továbbra sem kap engedélyt a kórházakba való belépésre.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!