“A kormánynak köszönhető, hogy áldott karácsonyunk lehetett“
– ezt Bende Balázs, a köztévé külpolitikai szerkesztője mondta a csatorna Világ című műsorában. A mondatot elsőként a Magyar Hang szúrta ki.
A kormánypropagandista a lap szerint úgy fogalmazott:
“A kormány előrelátásának, a rezsiárak 2013-as befagyasztásának köszönhetően nekünk, magyaroknak áldott, békés, gondtalan ünnepünk lehet.“
A december 25-én sugárzott műsorban Bende a szokásos kormányzati propagandaelemeket, a magyarokra rárontó gonosz Nyugat-Európa és az ellenük hősiesen kiálló magyar kormány harcát próbálta bemutatni. Ennek keretében került szóba az energiaárak kérdése, melyről az hangzott el, hogy Nyugat-Európában olyan komoly energiaár-emelkedés történt, hogy van olyan nyugat-európai ország, ahol dönteni kell, hogy karácsonykor “ajándék és ünnepi vacsora lesz, vagy fűtés”.
Bende ezzel állította szembe a magyar helyzetet, ahol a kormány előrelátásának köszönhetően nekünk, magyaroknak “áldott, békés, gondtalan karácsonyunk lehet”. Mint a lap megjegyzi: arra nem tért ki a műsor, hogy egészen mostanáig, az energiahordozók világpiaci árának drasztikus emelkedéséig a magyar fogyasztók számára mennyivel volt magasabb a kormány által befagyasztott energia ára annál, mintha piaci alapon juthattak volna hozzá. Ahogy arról sem esett szó, hogy hányan fagynak meg Magyarországon a lakásukban évente amiatt, mert nem jut pénzük fűtésre.
Az említett videórészlet: