Már a rendőrséget is beveti az Orbán-rezsim az ellenzék ellehetetlenítésére

A rendőrség is a Fidesz-propaganda eszköze lett, a nyomozóhatóságokat bevonták a politikai lejárató kampányokba – átlépték hát ezt a vörös vonalat is. Felelni fognak érte. Az imént felhívtam Pintér Sándor belügyminisztert, magyarázatot követeltem tőle, a leghatározottabban visszautasítottam és kikértem magamnak azt az eljárást, amivel a rendőrség közreműködik a Fidesz politikai érdekeit szolgáló lejárató kampányában. Persze, biztos Rogán Antalt kellett volna hívnom…

– írta Karácsony Gergely hétfő délutáni Facebook-bejegyzésében.

A poszt előzménye, hogy hétfőn váratlanul rendőrök jelentek meg a Városházán és a Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Attila úti székházában, hogy házkutatást tartsanak a Városháza-botrányként elhíresült fideszes lejáratókampány miatt. A házkutatásról az ügyet eredetileg borító Index adott hírt elsőként, szinte teljesen egy időben a házkutatással.

Karácsony a történteket “súlyos határátlépésnek” értékelte, majd úgy fogalmazott: a rendőrség “nyilvánvalóan kamuvádak és kreált bizonyítékok alapján indított nyomozást”.

Az történt, amire Kövér László zöld lámpát adott a titkosszolgálatok vezetői előtt mondott botrányos beszédében. Az ellenzék a célpont, az elmúlt hónapokban tapasztalt titkosszolgálati megfigyelések, követések, lehallgatások után most hadrendbe állították a rendőrséget is. “Mindezt egy olyan lejárató kampány részeként, ahol pár, általunk soha nem látott fideszes beszélget, ezt egy másik fideszes lehallgatja, egy harmadik összevágja, egy negyedik fideszes pedig feljelentést tesz – és ez elég ahhoz, hogy elvigyék az általános főpolgármester-helyettes telefonjáról, számítógépéről az összes adatot, fotót, üzenetet, órákig kutakodjanak a kocsijában, a lakásában feltúrják a gyerekszobát, a spájzban belekotorjanak a száraztésztába. Mégis, mi a fene folyik itt? Bevallom, én magánbeszélgetésekben is sok rosszat mondok Orbánról, a korrupciós ügyeiről, ha ezt rögzítettem, majd közzétettem volna, most a Karmelitában lenne házkutatás? Milyen eljárás az, amikor a főjegyzőnél egy olyan végzés alapján kutatnak, amiben feketén-fehéren szerepel: a Fővárosi Önkormányzat soha nem adott senkinek megbízást a Városháza értékesítésére. Azt keresik tehát, hogy mire nem adtunk felhatalmazást?

– fogalmazott a főpolgármester, megjegyezve: amikor arról beszélt, hogy a kormány orosz titkosszolgálati módszereket alkalmazva járatja le az ellenzéket, pontosan erre célzott. Azt azonban nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan megtörténik, hogy a nyomozó hatóság a hatalmon lévők kampányeszköze lesz, pont mint Oroszországban.

De ez nem Oroszországban történik, hanem nálunk. Egy olyan országban, ahol a miniszterelnök megfigyelteti a köztársasági elnököt. Ahol az igazságügyi államtitkár papírzacskóban kap 83 millió forint kenőpénzt, de ezt az eljárást titkosítják, mert miközben nyomoznak a korrupt államtitkár ellen, ő szakmányban írja alá az engedélyeket újságírók, ellenzékiek lehallgatására

– írta Karácsony.

Hozzátette: “A mai naptól senki nincs biztonságban ebben az országban. Ha valakiről valakik, akiket nem is ismer, beszélgetnek, majd azt lehallgatják, akkor nem a rágalmazókat szállja meg a rendőrség, hanem az áldozatot. A mai naptól kénytelenek vagyunk úgy tekinteni a nyomozóhatóságokra, mint akik a Fidesz-kampány kiszolgálói. És ez nem maradhat következmények nélkül” – zárta a posztot Karácsony.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!