Az Orbán-kormánynak 11 év alatt sem sikerült olyan szintre hoznia az egészségügyet, mely ne generálna minden évben milliárdos tartozást, ennek ellenére mégis fényűző, méregdrága ünnepségeket szerveznek.
Bár a kormánypropaganda nem szívesen beszél róla, de látványos az egészségügy elhanyagoltsága, és ez nem csak a kórházak lerobbantságán figyelhető meg.
A legfrissebb adatok szerint, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek által jelentett lejárt tartozásállomány összege július végén már 55,7 milliárd forint volt, melyből 46 milliárdot a kórházak halmoztak fel – írta meg az mfor.hu a Magyar Államkincstár adatai alapján.
A kórházak tartozása a lap szerint júniusban ‘még csak’ 41,5 milliárd forint volt, tehát egyetlen hónap alatt 4,5 milliárddal nőttek a hátralékok!
És mit tesz a kormány miközben az összeomlás szélére sodródott az elmúlt években a magyar egészségügy? Például fényűző vadászati kiállítást rendeznek, melyre összesen már több mint 70 milliárd forintot költöttek, illetve a Szent István napi ünnepségsorozatot, melynek összköltsége 7 milliárd körülre volt betervezve.
A lap összegyűjtötte az öt legnagyobb adóssággal bíró egészségügyi intézményt is, melyek a következők:
- Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet (2,299 milliárd)
- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház (2,23 milliárd)
- Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet (2,01 milliárd)
- Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet (1,848 milliárd)
- Fejér Megyei Szent György Oktató Kórház (1,179 milliárd)