Visszakézből kapott hatalmas pofont Deutsch Tamás – Fideszes politikus így még nem égett le!

1127 Deutsch
Fotó: Népszava

Visszafelé sült el, hogy Deutsch Tamás megpróbálta beoltani Jakab Pétert, mivel az ellenzéki politikus keményen kiosztotta a fellengzős fideszest.

A kormánypárt európai parlamenti képviselője a minap megosztott egy bejegyzést, melyben egy TESCO-s újság volt látható, hozzá pedig az alábbi lenéző szöveget írta:

“Sikerült megszerezni Jakab Péter egyetlen nyári olvasmányának fotóját. Ez pedig nem más, mint az Akciós TESCO Újság.
A nevük elhallgatását kérő Jobbikosok szerint Jakab falta az olvasnivalót: vékony papír, hatalmas fotók, kevés szöveg, óriási tubusos Piros Arany és párizsi leértékelés. Kell ennél több egy talpig miniszterelnök-jelöltnek?”

Deutsch bejegyzésére ma közösségi oldalán reagált Jakab, melyben kihangsúlyozta:

“Bizony Tamás, amikor még tanárként dolgoztam, és a családommal, a gyerekeimmel albérletben laktunk, sokszor meg kellett néznem, hol van akció. Különben nem jöttünk volna ki a tanári fizetésből.

Tudom, te ezt el sem tudod képzelni, hisz 30 évvel ezelőtt beültél a Parlamentbe a haverjaiddal, és azóta is ott ültök milliókért.

Ti nyilván nem tudjátok, milyen hónapról hónapra élni, milyen az, amikor egy magyar család kénytelen a tescós újságot olvasni, mert ilyen árak mellett csak az akcióra számíthat, ha már a kormányra nem.

Szóval Tamás elhiszem, hogy neked elég a Nemzeti Sportot böngészni, miközben még extra élvezeti cikkekre is futhatja azoknak a pénzéből, akiket lenézel, akiket prolizol.”

Az ellenzéki párt elnöke hozzáteszi a fideszes politikusnak címezve, hogy a magyarok nem élvezetből lapozzák át ezeket az újságokat, hanem miattuk, akik nagy ívben tesztek az országra, miközben rózsaszín ködben úszva alázzák a népet.

“Igen. Más nemzetnek jólét jár, a magyarnak meg tescós újság. Ti milliárdokat kerestek, a magyarok meg akciókat.”

– írja bejegyzésében Jakab!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!