A Pride-ot kenterbe verte a Fidesz giccsfelvonulása: “Máris Soros az államfő, vagy mi van itt?”

Forrás: Pottondy Edina / Facebook

Egymás után érkeznek a hüledező kommentárok a Fidesz Budapest Pride-ot megszégyenítő turulos felvonulása miatt, amit az államalapítás ünnepére szerveztek az Andrássy útra. A Telex úgy számolt be az eseményről, idézzük:

“Kigyúrt, félmeztelen, testfestékes férfiak húzzák a metálturult, közben sámánok kántálják, hogy sírjon a föld, a szívük pedig a hazáért dobog.”

Az igazán szürreális pillanatok viszont csak ezután következtek: a lap riportere előtt

“elaraszolt egy böhöm Szent Korona-másolat, közepén hegedülő emberekkel, és a Meggyfát éneklő Horváth Tamással.”

A korona mögött a Szent István aláírásán álló Wolf Katit tolta négy fiú komoly arccal, közben a „bújj hozzám, Magyarország” című dal szólt. Az emberhajtású, talpig arany Szent István-szobor után a menet végén a Hip Hop Boyz következett, akik A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe című dalt adták elő. Az együttest gólyalábakon és lufiszoknyákban vonuló, magyar zászlót lengető táncolók követték, mazsorettezők kíséretében, ők zárták a menetet.

Az első ránézésre egy megvalósult fideszes homofób rémálomra emlékeztető felvonulást Pottondy Edina Youtube-humorista találóan úgy kommentálta Facebook-oldalán:

Izmos férfiak levetkőztették a rózsaszín turult, majd az Andrássy úton partiztak félmeztelenül az államalapítás ünnepén. 🎉
Már nyert az összefogás? Dobrev Klára a miniszterelnök? Soros György a köztársasági elnök? Mi történik? 🤭

További fotók a menetről megtekinthetők a Telex fotóriportjában.

Bővebben itt írtunk arról, mennyire kiborította az internet népét a Fidesz bő 7 milliárd forintból megvalósuló rongyrázása:

Kiborultak a kommentelők az ünnepi rongyrázáson: “Már csak Orbán hiányzik fehér lovon”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!