Norvégia egyértelmű üzenetet küldött – Felesleges Orbánék vergődése!

Belgium Eu Diplomacy Politics Summit
Fotó: Francisco Seco / POOL / AFP

Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar kormány hibájából többé nem érhető el Magyarország számára a Norvég Alap által biztosított mintegy 77 milliárd forint.

Ezt a döntést pedig úgy tűnik már nem kívánják megváltoztatni a norvégok, hiába rögzítették egy kormányhatározatban Orbánék, hogy a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak!

A magyar kormány esztelen kirohanásaira az oszlói kabinet diplomáciai csatornákon keresztül üzent több uniós országnak is, melyben tisztázták a Magyarországgal kialakult feszült helyzetet. Ebben a Népszava közlése szerint azt írják:

“Nem jár automatikusan a Norvég Alap pénze Magyarországnak, mert az önkéntes hozzájárulás az európai kohézió erősítéséhez”

Ezzel pedig eldőlni látszik, hogy Orbánék ezt a csatát elvesztették, mi magyarok pedig nekik köszönhetően búcsút inthetünk a 77 milliárd forintnak, melyet a Norvég Alap biztosított volna a civil szervezeteknek.

A lap azonban azt is kiemeli, hogy “Norvégiának eddig minden esetben, mindegyik országgal sikerült megegyeznie a civil pénzek elosztásáról, még a Soros Györggyel szemben hasonló ellenérzéseket tápláló lengyel kormánnyal is“.

Tehát ez a kudarc egyedül a magyar kormány számlájára írható, csak nekik köszönhető, hogy nem sikerült megállapodni a norvégokkal.

Orbánék nem nyugszanak – Tovább pufognak az elvesztett pénz miatt!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!