Tüntetést hirdetett meg szombat délelőttre a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) a Hősök terére. A felhívásban azt írták: „az egészségügyi szakdolgozók által nyújtott szakmai tevékenység szolgálat, ami azonban nem jelenthet szolgaságot”.
Az érintettek az új szolgálati jogviszony miatt tüntettek, az ugyanis az ápolókra terheket rótt, a mellettük dolgozó orvosok viszont béremeléshez jutottak. Az ápolók és a szakdolgozók nem kaptak jelentős béremelést, így tovább nőtt az orvosok és a velük dolgozó ápolók közötti bérszakadék.
A MESZK szerint egy hosszú folyamat végeredménye ez a nagygyűlés, folyománya az elmúlt időszak egyoldalú kommunikációjának, annak, hogy a döntéshozók nem hallgatták meg a szervezet, így az általuk képviselt szakdolgozók jelzéseit.
A demonstrálók nagy része fehér pólóban jelent meg, és egy fehér lufit tartott a kezében. Ezt a tüntetés kezdetén elengedték az ég felé.
Hogy mennyire széles körű lehet a felháborodás a szakdolgozók között, azt jelzi, hogy a Hősök tere fele már 10 óra előtt megtelt a dolgozókkal, alsó hangon is több ezren összegyűltek.
Nemcsak ők tüntettek ugyanakkor:
szolidaritásból csatlakozott hozzájuk több szakszervezet is, köztük a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
Balogh Zoltán, a szakdolgozói kamara elnöke szólalt fel először, aki azt mondta, a márciusban életbe lépett törvény miatt akkor nem tudtak tüntetni, mert sok beteget kellett ellátni a kórházakban. Balogh szerint a szabályozás súlyos ellentmondásokat, hiányosságokat és méltánytalanságokat tartalmaz, így jogos az elfáradt szakdolgozók elégedetlensége.
Hangsúlyozta: közel 3 ezer szakdolgozó nem írta alá márciusban az új szerződést.
„Ez hatalmas veszteség az egészségügynek és a betegeknek“
– szögezte le Balogh.
Kiderült, hogy a tüntetésre Pintér Sándor belügy- és Kásler Miklós emberi erőforrás minisztert is meghívták, de egyikük sem jelent meg, csak egy levelet küldtek, amelyet felolvastak a demonstrálóknak. Kásler nevének említésére
óriási füttykoncert tört ki a téren, ezrek kezdték el perceken át skandálni, hogy “mondjon le”.
Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke is felszólalt, aki támogatásáról biztosította a szakdolgozókat, őt Üveges Péterné, a Magyar Szakdolgozói Kamara fekvőbeteg ellátási alelnöke követte, aki elmondta:
Orbánnak címezve hozzátette: ők a munkát elvégezték, és követelik a közalkalmazotti jogviszony visszaállítását és a társadalmi elismerést.
A hvg.hu felvételét itt lehet visszanézni a demonstrációról:
(24.hu nyomán)