Karácsonynál betelt a pohár – Keményen nekiment a Fidesznek!

Orbánék jelenlegi politikájával és válságkezelésével már sok fideszes szavazó sem ért egyet, Karácsony Gergely ezek kapcsán pedig keményen nekiment a kormánypártnak országjárásának egyik állomásán!

A Párbeszéd-MSZP-LMP miniszterelnök-jelöltje péntek este Miskolcon mondott beszédet, melyben elmondta, hogy célja a megosztott és szétlopott országot egyesíteni, valamint leállítani a további lopást. Karácsony azt is kijelentette:

“Talán a legfontosabb dolog amit ki kell mondanunk erről a kormányról, hogy ezek az emberek gonoszak, csak a saját érdekeiket nézik.”

Szerinte nem lehet másképp értelmezni azt, hogy a járvány idején azokat a vakcinákat kényszerítette rá a kormány az emberekre, amiket sehol máshol nem alkalmaznak a 60 évesnél idősebb korosztálynál. Hozzátette továbbá, hogy három dolgot követel:

  • minden olyan 60 évnél idősebb embernek, akit a Sinopharmmal oltottak, adjanak egy harmadik, igazi oltást
  • kérjen bocsánatot a kormány azoktól, akik előre jelezték, hogy a kínai vakcina nem megbízható
  • valamint mondják meg, hogy kik a felelősek az ügyben.

Karácsony országjárásának miskolci állomásán beszélt az egyre leszakadó, elszegényedő és nehéz körülmények között élők helyzetéről, valamint az oktatás kudarcáról is.

“Nem vagyok hajlandó elviselni, hogy Magyarországon ma gyereknek lenni a legnehezebb, hogy a gyerekek fele szegénységben él, hogy az oktatásból kihullanak a hátrányos helyzetű gyermekek”

– mondta a miniszterelnök-jelölt a 444.hu közlése szerint, majd kifejtette, hogy kormányra kerülését követően megduplázná a lassan 14 éve nem emelt családi pótlékot, valamint bevezetné a szociális minimumot is, ami egyenlő lenne a mindenkori létminimummal.

“Senki nem kaphat 100 ezer forintnál kevesebbet, legyen szó nyugdíjasról, munkanélküliről, gyerekét egyedül nevelő édesanyáról,”

tette hozzá a Karácsony Gergely, aki ennek fedezetére bevezetne egy új adófajtát, ami csak a félmilliárd fölötti vagyonnal rendelkezőket érintené.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!