Belső háború a Fideszben – Matolcsy és Orbán vitájába rokkan bele az ország!

Nem az első alkalom, hogy Matolcsy György jegybankelnök szembefordul a pártvezérrel, élesen ellentétes véleményt fogalmaz meg, mint Orbán Viktor. Ezeknek a vitáknak azonban rendszerint az emberek isszák meg a levét!

Az MSZP közösségi oldalára feltöltött bejegyzésében arról ír, hogy teljesen elszabadult az infláció Magyarországon, cselekedni kellene és csökkenteni az élelmiszerek áfáját, ehelyett azonban Orbán és Matolcsy továbbra is csak vitázik egymással.

“Amíg Matolcsy és Orbán elméleti vitákat folytat arról, hogy ki tudja jobban beindítani a gazdaságot, addig a gyakorlatban senki sem tesz semmit az elszabaduló árak megfékezéséért.

Annak ellenére sem, hogy a drasztikus áremelkedések nem a „horizonton vannak”, hanem hosszú ideje a magyar valóság részei, ugyanis az áprilisi és májusi 5,1 százalék után júniusban már 5,3 százalék volt az infláció.

Emelkednek az élelmiszerárak és a munkahelyi étkezés költségei, valamint az üzemanyagok árai is jelentősen megugrottak, ami magával vonzza szinte minden más szolgáltatás és áru drágulását.

A Fidesz-rezsim politikusai azonban a presztízsharctól kezdve, az emojis plakátkampányon át, az oligarcha-mentőcsomag megalkotásáig mindennel foglalkoznak, csak az emberekkel nem.” – írja az MSZP közleményében.

Az ellenzéki párt kifejti azt is, hogy ebben a helyzetben elfogadhatatlan tartják, hogy a Fidesz Európa legmagasabb általános forgalmi adóját fizettesse meg a válságnak kiszolgáltatott emberekkel!

“A kormány nem nyerészkedhet extra mértékű adóval az élelmiszeren!”

– emeli ki az MSZP, majd hozzáteszik, hogy “Kormányváltást, Korszakváltást” című előválasztási programjuknak hangsúlyos eleme a tisztességes megélhetés biztosítása, ezért a párt azt akarja, hogy az alapvető élelmiszerek áfája 5 százalékra, azon kívül pedig minden más élelmiszeré 18 százalékra csökkenjen!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!