Minden egyéb előtt el kell mondani, jelen cikk szerzője nem kedveli a futballt. Egyszerűen nem érdekel, mint ahogy más labdás sportágak sem fogtak meg igazán. Ennek ellenére, a tegnapi portugál-magyar meccsett megnéztem, és elszomorodtam.
A 0-3-as eredményt nem érdemelte meg a válogatott!
Mondom ezt mindannak ellenére, hogy rettenetesen dühít, amikor látom mekkora pénzek vándorolnak a fociba, és hogyan vannak a létezés határán más sportágak. Amikor a bicska kinyílik a zsebemben, hallva NB III-as focista fizetésekről, TAO-ról és stadionépítésekről. Orbán a focit akarta felemelni, de talán ő lett a magyar futball sikerének legnagyobb gátja,
mert pénzt ugyan ad számolatlanul, de a lelkét a sportnak elvette!
Nincs már csapat, amiért jóízűen lelkesednének az emberek, és nem a vastag üzletet látnák a külföldről vásárolt játékosok mögött, talán csak a válogatott kivétel ezalól, a piros-fehér-zöld színek feloldják -ha csak 90 percre is- a korrupcióval terhelt rendszer ellleni érzéseinket.
Ez a válogatott szerethető volt.
Realisták voltak, de harcoltak, küzdöttek és hittek a pontszerzésben. A címvédővel szemben kiállni úgy, hogy meghatározó játékosok hiányoznak, és ennek ellenére nem félni tőlük, az bátorság. Lehet tanulni tőlük, egyenlőtlen esélyekkel pályára lépni, de hinni és küzdeni az utolsó pillanatig, mindenképp példamutató.
