Kövér úgy agyonbüntette Tordait, hogy csak kölcsönből tudja eltartani a gyerekeit

Négy hónapon keresztül a minimálbért fogja kapni az Országgyűléstől, ezért csak kölcsönből tudja eltartani a családját Tordai Benceírja a Blikk.

A Párbeszéd parlamenti képviselőjére Kövér László szabott ki nemrégiben 8,2 millió forintos rekord pénzbírságot, amit négy egyenlő részletben vonnak le a havi fizetéséből. Tordait azért szankcionálták, mert márciusban mobiltelefonnal a kezében próbálta szóra bírni Varga Mihály pénzügyminisztert a parlamentben.

A minimálbér bruttó 167 ezer forint, a számlájára így a négy gyereke után járó adókedvezménnyel együtt valamivel több mint 110 ezer forintot utaltak. Tordai elárulta: nemrég másik lakásba költözött a családjával, amely “egy ideig nem lesz rendesen bebútorozva és bevakolva sem”. Emellett minden halasztható kiadásról lemondanak, és nyaralni sem mennek.

“Nézem a számlámat, le fog merülni teljesen a következő hónapokban, a családtól és a barátoktól kell majd kölcsönkérnem”

– mesélte a képviselő.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!