A titkosszolgálatért felelős államtitkár beszélt a Szájer-botrányról

SzÁjer József
Fotó: MTI

A polgári hírszerzésért felelős államtitkár, Vargha Tamás a Spirit FM Exkluzív című műsorában próbálta a Szájer-botrány kapcsán mosdatni a felelőssége alá tartozó szolgálatot, aminek a Kaleta- és Szájer-botrányok után igencsak szüksége is van erre.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára elmondása szerint az Európai Parlament biztonsági szolgálatának lenne a feladata az európai parlamenti képviselőkkel kapcsolatos teendők ellátása.

„Nincs szerepe a magyar polgári hírszerzésnek egy európai parlamenti képviselő sem átvilágításában,

sem megfigyelésében, sem követésében. Ez nem feladata az Információs Hivatalnak” – tereli a felelősséget az államtitkár. Ebben részben igaza is van, hiszen az úgynevezett C típusú átvizsgálás alól a törvény felmenti többek között a köztársasági elnököt, a kormányfőt, az Alkotmánybíróság tagjait, a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt, az alapvető jogok biztosát, önkormányzati és a Magyarországon megválasztott európai parlamenti képviselőt, férjenek hozzá bármilyen titkos anyagokhoz is. Így lehetséges, hogy

Orbán Viktornak sem kellett eddig semmilyen átvilágításon átesnie,

ami valljuk be, nonszensz. Bár szinte biztosak vagyunk benne, hogy Putyin-szolgálatai ezt megtették már, sok más kormányfővel egyetemben.

Azért abban nem értünk egyet az államtitkárral, hogy arról tudniuk kellene, hogy a megválasztott, vagy kinevezett vezetőknek a hátterében áll-e zsarolhatóság, és ha igen, arról tájékoztatnia kellene a kormányt. Minderre Vargha csak annyit mond, hogy ha egy ellenérdekelt szolgálat a magyar külképviseleteket megkörnyékezi, akkor van a magyar polgári hírszerzésnek feladata.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!