Fideszes belharc – Saját párttársai fordultak az ismert politikus ellen!

Forrás: Facebook - Simonka György

A költségvetési csalással megvádolt Simonka György ügyével eddig a párt felsőbb vezetése szinte egyáltalán nem foglalkozott, ám Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök ezt megelégelve, most Simonka pártbeli kizárását kezdeményezte – közölte a Magyar Narancs.

Ruck szerint árt a Fidesz jó hírének a politikus ügye, valamint azt is felhozta Simonka ellen, hogy a parlamenti képviselő nem tájékoztatta a helyi szervezet elnökségét az ellene indított büntetőeljárásról.

“Simonka György tevékenysége az utóbbi években rendkívüli módon erodálta a dél-békési Fideszt, az általa generált és érdekköre által menedzselt pályázatok szabálytalanságai miatt, már ez idáig 700 millió forint jogerős visszafizetési kötelezettsége keletkezett az önkormányzatoknak (ami várhatóan tovább fog nőni), ez biztos csődöt jelenti a településeink számára.

Azok a Fidesz-tagok, akiknek nem egyezett a véleményük, sorra kizárásra kerültek, így mára szervezetünk nagyon meggyengült.

Nem látom esélyét, hogy a 2022-es választásokon eredményesen tudjunk szerepelni, amennyiben a Simonka György a továbbiakban is folytatni fogja romboló tevékenységét” – idézi a kizárási javaslatot a lap.

Ruck arra is kitért, hogy Simonka a büntetőpere miatt koncepciós perrel vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészséget, ami szerinte súlyosan sérti a kormánypárt érdekeit.

A medgyesegyházi fideszes csoportelnök szerint a parlamenti képviselő két pontban is megsértette a Fidesz alapszabályát, hiszen kizárható az, aki a “Szövetség Alapszabályát, programját, a Szövetség érdekeit, illetve jó hírét súlyosan sértő magatartást tanúsít”, valamint akit “bűncselekmény elkövetéséért a bíróság jogerős ítélettel sújtja, illetve az ellene indult büntetőeljárás tényéről és eredményéről a helyi szervezet elnökségét, neki felróható okból nem tájékoztatja.”

A Magyar Narancs megemlíti, hogy júliusban rendkívüli ülést tartott a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás, melyen többen is kritizálták Simonkát azok miatt a pályázatok miatt, melyeket ő menedzselt. De olyan is akadt a lap szerint, aki azt kifogásolta, hogy Simonka teljesen elérhetetlenné vált a vezetők és a tagok számára, a települések és a Fidesz-szervezetek nem számíthatnak már a térség országgyűlési képviselőjére.

Simonka ügyében a Fidesz felsőbb köre hallgat, és jelenleg még a legenyhébb szankciókat sem rótták ki, egyelőre tehát marad a dél-békési belharc.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!