Dobrevnél betelt a pohár – Keményen kiosztotta a kormánypártot!

A válság eddig nem látott problémákat állított a világ kormányai elé, így Magyarország is rendkívül nehéz helyzetbe került. Rengeteg pénzt és energiát emészt fel a járvány elleni védekezés, azonban Orbánék megpróbálják úgy beállítani, mintha egyedül oldanák meg a problémákat.

Most Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője közleményében azt írja az atv.hu beszámolója szerint:

“A kormány ismerje be, hogy az EU pénze nélkül képtelen lenne kezelni a válságot!”.

A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban kihangsúlyozta, hogy az a gyengeség és gyávaság költségvetése. Szerinte a kormány a jövő évi költségvetésben annak ellenére nem költ eleget szinte semmire, a munkahelyteremtéstől a nyugdíjakon át az egészségügyig, hogy az Európai Unió gyakorlatilag átvállalta a válságkezelés költségeit.

“Hetek óta tudjuk, hogy az EU eddig egészen példátlan mértékben járul hozzá az európai országok válságkezeléséhez.

Magyarország 8 milliárd euró, azaz közel 3 ezer milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap.

Orbán Viktor ezzel szemben még odáig sem jutott el, hogy beismerje: nem ő és a kormánya, nem a diktátor barátai, nem Oroszország, és nem a Türk Tanács, hanem az Európai Unió fogja kihúzni Magyarországot a bajból.” – fogalmazott a párt EP-képviselője.

Közleményében hozzáteszi: “a Demokratikus Koalíció azt követeli a miniszterelnöktől, hogy emelkedjen felül a gyávaságán és ismerje be: az általa évek óta támadott Európai Unió az egyetlen, akit érdekel, hogy mi lesz a magyarokkal jövőre. A DK szerint az EU-tól kapott közel 3 ezer milliárd forintot munkahelyteremtésre, a már elbocsátott emberek bérének pótlására, valamint a védekezést elvégző önkormányzatok és a magyar kis- és középvállalkozások támogatására kell felhasználni.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!