Kiderült! Fontos információkat hallgat el az Operatív Törzs!

Amióta a legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely kijelentette, hogy az ötven év alattiak „nyugodtan összevissza fertőzhetik egymást”, nagyjából mindenki tudja, hogy a jelenlegi helyzetben hiteles tájékoztatást nem igazán várhatunk a Fidesz-kormánytól. Most azonban az is bebizonyosodott, hogy Orbánék elhallgatják a legfontosabb információkat az emberek előtt!

Az Operatív Törzs a kellemetlen kérdésekre egyszerűen nem válaszol!

Mint ismert, a járványügyi intézkedéseket meghozó és koordináló testület újabban már online sajtótájékoztatókat tart, amikre a médiumok elektronikus formában küldhetik el kérdéseiket. A Népszava is így tett, ám az Operatív Törzs sem szóban, sem pedig írásban nem adott választ. Pedig az újság által felvetett kérdésekre nagyon sokan kíváncsiak lennének. Ezek a következők voltak:

  1. A két új halott melyik kórház betege volt?
  2. Február 29-én életmentő műtétet hajtottak végre a Szent Imre kórházban egy idős nőn, aki néhány napra rá tüdőgyulladásban elhunyt. A nő lánya bizonyítottan koronavírus-fertőzést kapott. Tesztelték-e az elhunytat, ha igen, mi lett a teszt eredménye?
  3. Néhány napja írtunk arról, hogy a gerincgyógyászati központ felajánlotta kapacitásait a járványvédelemre, ehhez beszereztek lélegeztető gépeket. Elfogadta az Operatív Törzs ezt az ajánlatot, vagy elvetette? Ha elfogadta, mikortól állítják be az ellátásba ezt az intézményt? Ha elvetette, mi az oka?
  4. Úgy láttuk az Uzsoki kórház honlapján, hogy tehetős emberek vásárolnak lélegeztető gépeket, és úgy tudjuk, Wáberer György szintén fölajánlotta egy komplett konténerkórház felépítését a Szent László Kórház területén. Miután felvonultak, hozzáláttak az engedélyezés és a tervezés gyorsított ütemben történő elvégzéséhez, a kórház igazgatója közölte a felajánlóval, hogy mégsincs szükség az adományára. Mi az oka az elutasításának? Ki fogja megépíteni a Szent László Kórházban a konténerkórházat?

Úgy tűnik, a Fidesz a számukra kellemetlen témákról egyszerűen nem beszél. Vagy ami még rosszabb: az Operatív Törzs politikai alapon dönti el, hogy mely médiumoknak válaszol és kiknek nem. Pedig

a jelenlegi járványhelyzetben az információk visszatartása végzetes bűn!

Orbánék azonban úgy gondolják: ők még ezt is megtehetik…

Ilyenkor persze óhatatlanul felvetődik: ha ezekre az egyszerű kérdésekre nem hajlandóak válaszolni, vajon mit hallgathatnak még el ezen kívül a magyar emberek elől?

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!