Elkeserítő kórkép jelent meg a Miniszterelnökség honlapján – hiába próbálták interjúnak álcázni

Az osztrák Kleine Zeitung készített interjút Orbán Viktorral, amelynek olyan jól sikerült, hogy a magyar nyelvű változatot rögtön fel is tették a miniszterelnok.hu oldalra. Lehet, Orbán eltévesztette, kinek ad interjút, mert olyan összeesküvés-elmélettel állt elő, ami még az UFO magazin olvasóit is enyhe hümmögésre késztetné:

“Ugyanakkor az sem tagadható, hogy egész Európát átszövi egy hálózat. Én ezt liberális hálózatnak nevezem … Ez egy civil szervezetekből, think-tankekből, a médiából, baloldali értelmiségiekből, egyetemekből és politikusokból álló hálózat. És ha ezek rászállnak egy politikusra, akkor nagyon megnehezítik az életét.”

Gyorsan suhanjunk át azon a tényen, hogy Orbán a Liberális Internacionálé alelnöke volt, és vagy memória zavarban szenved, vagy csak egyszerűen pofátlanul tud hazudni. Van az interjúban olyan elem is ám, amiről eddig nem tudtunk, és csak pislogni tudunk:

“Magyarország protestáns ország is, és ezért a pápa véleménye itt nem annyira meghatározó, mint egy katolikus országban.”

Akkor most ezt is megtudtuk, ha a pápa éppen olyan álláspontot képvisel, ami nem egyezik a miniszterelnökével, akkor gyorsan katolikus országból protesatánssá válunk. Megy ez mint az 1×1, liberálisból jobboldali, jobboldaliból populista, azzal sem volt gond, ezzel sem lesz, elhihetik. Aztán egy kicsit elbizonytalanodunk, hogy leht Orbán mégiscsak liberális maradt, hiszen állítása szerint

“a liberálisok azonban mára megtámadták a szabadságot. Meg akarják határozni azt, hogy miről és hogyan lehet beszélni.”

Az MTVA-ban folyó, tájékoztatásnak hívott propagandát elnézve, akkor Orbán meghatátrozása alapján itt valóban tombol a liberalizmus, mert ott aztán tényleg csak arról lehet beszélni, amiről ő akar.

Módosítani kell eredeti álláspontunkat. A miniszterelnökseg.hu -n nem egy interjút olvashatnak el, hanem kórképet. Elég elkeserítőt.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!