Lebuktatta magát a fideszes botrányhős, rendőrségi ügy lehet belőle!

Kép: Echo TV

Bede Zsolt fideszes elkötelzettségű blogger botrányhős, a Vadhajtások oldal üzemeltetője  a szocialisták május elsejei fórumát próbálta megzavarni, de rosszul sült el a dolog, legalábbis számára.

Ujhelyi István és az MSZP-vel szövetségben álló Párbeszéd képviselője, Jávor Benedek tartott fórumot az MSZP városligeti sátrában, erről a párt élőben közvetített a Facebookon. Ekkor jelent meg Bede, de Ujhelyi nem először bizonyította be, hogy nem könnyű ellenfél senkinek sem. Bedét is sikerült egy beismerő vallomásra kényszerítenie:

tavaly októberben ő akasztott fel egy Ujhelyi-bábut a II. János Pál pápa (volt Köztársaság) téren.

A dolog azért is kellemetlen a fideszes provokatőrnek, mert az ügyben a rendőrség is nyomozott, de eddig nem derült ki, ki állt az akció mögött. Most viszont Bede elmondta Ujhelyinek, a bábut azért akasztotta fel, mert egy MSZP-s rendezvényen Orbán Viktor szobrát rugdosták évekkel ezelőtt. Egyébként az állítás nem igaz, mert ahol ez az eset történt, ahhoz az MSZP-nek nem sok köze volt, a hajdani Bajnai-féle Együtt rendezvénye volt.

Akit csak a botrány érdekel, az a 41. perctől nézheti, de a teljes fórumot is tudjuk ajánlani!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!